Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, hangja a múlt hónapi kórházi felvétele óta először hallható – közölte a Szentszék az orvosoktól kapott információk alapján csütörtök este. Bejelentették, hogy a klinikai kórkép stabilitása következtében a következő orvosi jelentést szombaton bocsátják ki. Február 14. óta minden este közleményben foglalták össze a pápa állapotának alakulását, amit mostantól ritkábbá tesznek.
Az orvosok tudatták, hogy az egyházfőnek hétfő óta nem volt légzési elégtelensége. Javulást hozott számára a légzési fizioterápia, valamint mozgásgyakorlatok végzése. A vérkép paraméterei is stabilak maradtak.
Ferenc pápa csütörtökön munkával és imával töltötte a napot – írta a Vatican News. Csütörtökön Ferenc pápa felépüléséért a Szent Péter téren mondott rózsafüzérimát Ángel Fernández Artime bíboros.
Ferenc pápa hangüzenetet küldött a csütörtök esti rózsafüzér-imádságra, amelyen azt mondta: „Szívből köszönöm az egészségemért folytatott imáitokat. Isten áldjon és a Szűz Mária oltalmazzon benneteket”.
Február 14-i kórházba kerülése előtt Ferenc pápa egymillió eurót adományozott egy volt római papi ház felújítására, amelyet 20 lakássá alakítanak át a rászorulók számára.
Borítókép: Ferenc pápa (Fotó: AFP)