Magyarország a béke oldalán maradt, mi azt mondtuk, hogy nem a háborút kell folytatni, hanem a lehető legnagyobb erővel és energiával támogatni kell az Amerikai Egyesült Államok elnökét a béketárgyalásai sikerességében – jelentette ki Orbán Viktor az uniós csúcs végén.
Tehát nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk, és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását. Ezért van az, hogy ők 26-an elfogadtak egy dokumentumot, amely a háború folytatásáról szól. Arról szól, hogy Ukrajnát meg kell erősíteni azért, hogy még tovább tudjon harcolni, és Magyarország ezt természetesen nem támogatta, mert ez a mi béke melletti álláspontunkkal teljesen ellentétben állt
– fogalmazott.
Véleménynyilvánító szavazás
A miniszterelnök elmondta, hogy a jövőben az Egyesült Államok pénzügyi segítségére nem lehet számítani. – Óriási számok hangoztak el, hogy mekkora összegeket kell Ukrajnába küldeni a következő időszakban, részben, hogy működjön az ország, részben, hogy működjön a hadsereg. Közben egyetértettünk abban, hogy rengeteg pénzt kell költeni saját magunkra is, hogy a saját hadseregeinket megerősítsük. Én úgy látom, hogy az a pénz, amit Ukrajnába akarnak küldeni, meg még az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher, együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága nem bír ki, illetve benne Magyarország gazdasága sem – emelte ki.
Tehát szerintem újra elő kell majd vennünk Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését. Felelősen emellett most nem lehet dönteni. Nem szeretném, hogyha az emberek feje fölött születne erről döntés, úgyhogy arra jutottam itt a vita végén, hogy kezdeményezni fogunk egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról. Úgy fogjuk lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szoktuk, gyorsan és egyszerűen. Aztán meglátjuk
– jelentette be Orbán Viktor. – Tudnunk kell, hogy az emberek milyen mértékig hajlandóak áldozatot vállalni Ukrajna támogatásáért – tette hozzá. A kormányfő azt is megjegyezte, igaza van Donald Trump amerikai elnöknek, amikor azt mondja, többet kell védelemre költeni. Hozzátette:
Először is többet kell költenünk arra, hogy a saját katonai kapacitásainkat és a védelmi képességeinket kiépítsük, de ezzel párhuzamosan valakinek az ukrán hadsereget is finanszíroznia kell, és ebben az amerikaiak a jövőben már nem fognak tudni beszállni. Nagyon nagy összegről van szó. Az ukrán államot is finanszírozni kell, különben össze fog dőlni. Úgy gondolom, hogy ez a három csomag egyben már túl sok. Ezt nem tudjuk megfizetni, legalábbis Magyarország semmiképp sem
–jegyezte meg, és elmondta, hogy olyan összegekről beszéltek, amelyekről nem tudja, honnan lehet előteremteni az európai gazdaság mostani állapotában.