A szóvivő elmondta, hogy a kormányzati testület alkalmazottainak jó része marad posztján, és folytatja munkáját a kormányzati kiadások racionalizálása érdekében.
A kabinetben mindenki megérti annak szükségességét, hogy megszüntessük a kormányzati pazarlást, csalást és visszaélést. Minden érintett miniszter elkötelezett emellett
– mondta Leavitt. Az összesítések szerint a DOGE munkájának köszönhetően január 20-a óta 175 milliárd dollár (mintegy 65 ezermilliárd forint) megtakarítást értek el a szövetségi költségvetésben, többnyire kiadáscsökkentés formájában.
Elon Musk, a DOGE eddigi vezetője a tulajdonában lévő X közösségi médiumon szerda éjszaka tett bejegyzésében erősítette meg, hogy befejezi tevékenységét mint különleges kormányzati alkalmazott.
Közleményében köszönetet mondott Donald Trump elnöknek a lehetőségért, hogy részt vehetett a „pazarló” szövetségi kiadások csökkentésében. Egyúttal kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a DOGE munkájának hatása később még inkább érezhetővé válik, ahogy tevékenysége áthatja majd a kormányzati működést. Stephen Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese ugyancsak az X-en megerősítette, hogy a kormányzati hatékonyságért felelős testület folytatja munkáját, és úgy fogalmazott, hogy a DOGE mostanra "része ezen szövetségi kormány DNS-ének".




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!