Eldőlt Elon Musk hivatalának sorsa
Elon Musk hivatala Trump beiktatása után jött létre.
Elon Musk hivatala Trump beiktatása után jött létre.

Teljesítette küldetését, segítségével sikerült leállítani az USAID projektjeinek több mint 80 százalékát.

A felesleges pénzszórást a DOGE derítette fel.

Donald Trump már fel is vetette a DOGE-osztalék ötletét.

Az amerikai bíróságok két kulcsfontosságú döntést hoztak.

A pénzmozgások nyomon követése szinte lehetetlenné vált.

A botrány hatására az SSA vezetője lemondott posztjáról.

Az oldal nyíltan szerkeszthető bárki számára.

Musk feladata az, hogy kiszűrje a kormányzati pénzpazarlást.

Az érmék előállítási költsége meghaladja a névértéküket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.