Divatparádé ideológiai páncélban – A Met-gála és az elit valóságtagadása

A világ egyik legfényűzőbb, ugyanakkor legideologikusabb divateseménye, a New York-i Met-gála idén sem a művészetről vagy stílusról szólt. A Met-gála csillogó felszíne mögött egyértelmű politikai–ideológiai üzenet húzódott meg.

Egy vendég kiegészítője a Met-gálán Fotó: DIA DIPASUPIL Forrás: GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Az idei Met-gála témája: „Superfine: Tailoring Black Style” – vagyis a fekete öltözködési kultúra divattörténeti és társadalmi hatása. Csakhogy a rendezvény nem a kulturális örökség ünneplése volt, hanem egy újabb kísérlet a globalista identitáspolitika kulturális fősodorba emelésére – vélekedik Ben Shapiro amerikai publicista. 

A világ egyik legfényűzőbb, ugyanakkor legideologikusabb divateseménye, a New York-i Met-gála idén sem a művészetről vagy stílusról szólt
(Fotó: AFP)

Az eseményt eredetileg Kamala Harris leendő elnökségének ünneplésére szánták, ám az amerikai választók másként döntöttek.

Met-gála: Divat helyett propaganda

Shapiro szerint a Met-gála minden évben újra és újra tökéletes bizonyítéka annak, hogy miért vesztettek – és miért veszítenek továbbra is – a demokraták. 

Miközben a republikánusokat milliárdosként, rasszistaként vagy Hitlerként állítják be, addig ők érzéketlenül megrendeznek egy 75 ezer dolláros vacsorát, ahol fehér emberek versengenek azon, ki tud „fekete dandy”-ként öltözni. 

Meghívva pedig csak a „woke”-ok vannak, hogy a „haladó eszmék” bajnokaiként leckét adjanak a társadalomnak arról, mit kellene gondolnia faji, nemi, szexuális és társadalmi kérdésekről. Az önkifejezés itt nem esztétikai vagy kulturális tett, hanem politikai fegyver.

Ben Shapiro amerikai konzervatív publicista nem véletlenül nevezte a Met-gálát a modern „Marie Antoinette-jelenség” egyik legjobb példájának. Ahogy írja: 

a felső tízezer kiváltságosai luxusba burkolózva adják elő a forradalmárokat – miközben az amerikai családok tömegei az inflációval, a gazdasági nehézségekkel, sőt, az alapvető társadalmi stabilitás elvesztésével küzdenek.

És mindez ismerős lehet nekünk, magyaroknak is.

Ma Magyarországon, ha valaki vidéki, keresztény és konzervatív értékeket vall, azt a balliberális kulturális elit automatikusan lenézi, kirekeszti a „művelt körökből”, és úgy kezeli, mintha nem is létezne. Ellenben ha valaki baloldali, LMBTQ-párti, és hajlandó a „haladó érzékenyítés” szellemében nyilatkozni, az előtt azonnal megnyílnak a külföldi támogatások, ösztöndíjak, díjak és pályázatok kapui.

Ugyanez a képmutatás jelenik meg a művészet világában is. Ha egy magyar művész tisztelettel fordul a hagyományos roma vagy magyar népi motívumok felé, azonnal „kulturális kisajátítással” vádolják. Ha viszont hátat fordít a nemzeti hagyományoknak, és felveszi a nyugatról importált „haladó” szemléletet, akkor azonnal piedesztálra emelik, mintha ez bátorság lenne – pedig csak igazodás az épp aktuális ideológiai divathoz.

Ideológiai zsákutcák

Shapiro joggal emeli ki, hogy ezek az identitáspolitikai csapdák önellentmondásokkal terheltek. Ha egy történelmileg fekete városrész fejlődik, az „gentrifikáció” és elnyomás. Ha nem fejlődik, az „elhanyagolás” és rasszizmus. Ha egy fehér ember divaton keresztül tiszteletet mutat a fekete kultúra iránt, az „kisajátítás”. Ha nem, az „kirekesztés”.

Ez a logika teljesen ellehetetleníti az őszinte, nyitott kulturális párbeszédet – helyette merev dogmákat kényszerít a társadalomra.

A társadalmi valóság visszavág

Az amerikai társadalom, akárcsak a magyar, egyre kevésbé kér ezekből a művi, felülről erőltetett világlátásokból. Az emberek nem kérnek abból a világból, amelyben néhány tucat befolyásos értelmiségi és celeb mondja meg, ki számít „érzékenynek”, „haladónak” vagy „alkalmasnak” a közbeszédre.

Ezért is veszített Kamala Harris. Ezért is küzdenek a demokraták a vidéki és munkásosztálybeli szavazók megtartásáért. És ezért is állja ki évről évre a próbát a magyar kormányzat nemzeti-konzervatív értékrendje.

A valódi kultúra nem politikai performansz – hanem közös örökség

A divat lehet kifejezőeszköz, de nem lehet politikai pajzs. A kultúra lehet élő, sokszínű, változó,  de nem szolgálhat ideológiai zsarolás eszközéül. A Met-gála már rég nem az ízlésről szól, hanem a valóság tagadásáról – mondja Shapiro.

És amíg a világ elitje továbbra is a társadalom fölött lebegve osztogatja a morális bizonyítványokat, addig az emberek – Amerikában, Magyarországon, Európában – egyre inkább azt kérdezik:

Ki adott nekik erre felhatalmazást?

Borítókép: Egy vendég kiegészítője a Met-gálán (Fotó: AFP)