Ideológiai zsákutcák
Shapiro joggal emeli ki, hogy ezek az identitáspolitikai csapdák önellentmondásokkal terheltek. Ha egy történelmileg fekete városrész fejlődik, az „gentrifikáció” és elnyomás. Ha nem fejlődik, az „elhanyagolás” és rasszizmus. Ha egy fehér ember divaton keresztül tiszteletet mutat a fekete kultúra iránt, az „kisajátítás”. Ha nem, az „kirekesztés”.
Ez a logika teljesen ellehetetleníti az őszinte, nyitott kulturális párbeszédet – helyette merev dogmákat kényszerít a társadalomra.
A társadalmi valóság visszavág
Az amerikai társadalom, akárcsak a magyar, egyre kevésbé kér ezekből a művi, felülről erőltetett világlátásokból. Az emberek nem kérnek abból a világból, amelyben néhány tucat befolyásos értelmiségi és celeb mondja meg, ki számít „érzékenynek”, „haladónak” vagy „alkalmasnak” a közbeszédre.
Ezért is veszített Kamala Harris. Ezért is küzdenek a demokraták a vidéki és munkásosztálybeli szavazók megtartásáért. És ezért is állja ki évről évre a próbát a magyar kormányzat nemzeti-konzervatív értékrendje.
A valódi kultúra nem politikai performansz – hanem közös örökség
A divat lehet kifejezőeszköz, de nem lehet politikai pajzs. A kultúra lehet élő, sokszínű, változó, de nem szolgálhat ideológiai zsarolás eszközéül. A Met-gála már rég nem az ízlésről szól, hanem a valóság tagadásáról – mondja Shapiro.
És amíg a világ elitje továbbra is a társadalom fölött lebegve osztogatja a morális bizonyítványokat, addig az emberek – Amerikában, Magyarországon, Európában – egyre inkább azt kérdezik:
Ki adott nekik erre felhatalmazást?
Borítókép: Egy vendég kiegészítője a Met-gálán (Fotó: AFP)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!