Sorkötelezettség mindenáron – a német kormány nem tanul a történelemből

Miközben a német fiatalok többsége határozottan elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását, a berlini politikai elit azon dolgozik, hogyan lehetne újra kötelezővé tenni a katonai szolgálatot. A kormány és a Bundestag védelmi bizottsága már konkrét terveket is letett az asztalra: minden fiatal férfit orvosi vizsgálatra köteleznének, majd akár sorsolással is eldöntenék, ki kerül be a hadseregbe.

2025. 11. 08. 5:55
A német fiatalok többsége határozottan elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiatalok lázadnak: nem akarnak sorkötelezettséget

A Német Szövetségi Ifjúsági Tanács (Bundesjugendring) szerint a kormány lépései veszélyes irányba mutatnak. Daniela Broda, a szervezet elnöke kijelentette: a fiatalok már most is felelősséget vállalnak a társadalomért – önkéntes programokban, segélyszervezetekben és közösségi munkában –, ezért semmiféle adósságuk nincs az állam felé. Broda szerint a politikai kommunikációban az önkéntesség csak ürügy, valójában már most is egy kötelező rendszer előkészítése zajlik. A fiatalok pedig joggal érzik úgy, hogy az állam a személyes szabadságuk rovására próbálja megerősíteni a hadsereget.

A fiatalok nem tartoznak semmivel a társadalomnak csak azért, mert fiatalok

– fogalmazott Broda. Hozzátette: Németországnak nem a múlt struktúráihoz kellene visszanyúlnia, hanem korszerű, rugalmas biztonsági modellt kellene kialakítania.

Sorsolással a frontra – újraéled a háborús logika

Az új katonai szolgálati törvény 2025. január 1-jén lép hatályba, és eleinte önkéntes alapon működne. A valóságban azonban a berlini politikusok már most kimondják: ha kevés lesz a jelentkező, a sors dönt majd arról, ki kerül a seregbe.

A CDU/CSU és az SPD szakértői egyaránt nyitottak arra, hogy véletlenszerű kiválasztással pótolják a hiányzó létszámot. 

ATTENTION PHOTO MONTAGE: Symbolic photo of conscription: Lottery to determine draft selection for the new military service. Joining the Bundeswehr by lottery? If not enough volunteers sign up, this could be a solution. Soldiers on a Leopard 2 A6 battle tank, general, feature, marginal image, symbolic photo? (Photo by Malte Ossowski/SVEN SIMON / SvenSimon / dpa Picture-Alliance via AFP)
Sorsolással a frontra – újraéled a háborús logika Fotó: AFP

Ezzel Németország ismét visszatérhet a kényszersorozás korszakához – éppen akkor, amikor az európai közvélemény egyre inkább a békét és a diplomáciát sürgeti. 

A fiatalok tiltakozása ellenére a német politika láthatóan háborús logikában gondolkodik. Miközben a közösségi médiában német fiatalok tömegei mondanak nemet a sorkatonaságra, a berlini vezetés újabb lépést tesz afelé, hogy minden eszközzel biztosítsa: ha eljön az idő, legyen kit a frontra küldeni.

Borítókép: A német fiatalok többsége határozottan elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.