A BBC közzétette azokat a drónfelvételeket, amelyeken a New York melletti Hart-szigeten épp tömegsírokat temetnek be védőruhába öltözött munkások. A szigeten békeidőben a nincsteleneket, hajléktalanokat, vagy azokat temetik el, akiknek hozzátartozója nem jelentkezik a testéért, jelenleg azonban a koronavírus-járvány halottait is ide temetik.
Döbbenetes drónfelvételen a New York-i tömegsír – videó
Az amerikai államban több áldozatot szedett már a járvány, mint a világ bármely másik országában.

Ismeretes: az egyesült államokbeli New York államban a koronavírus eddig több áldozatot szedett, mint bármely más országban. A Covid-19 megbetegedések száma tízezerrel nőt csütörtökön, ezzel kis híján elérte a 160 ezret, az áldozatok száma megközelíti a hétezer főt.
A fertőzöttek valós száma sokkal magasabb lehet és folyamatosan emelkedik. Emiatt a Hart-szigeten már heti öt napot dolgoznak azok a csapatok, amelyek a tömegsírokat ássák ki. A munkások jelentős része a közeli hírhedt börtönből, a Rikers Islandből kerül ki, ám a vírusveszély miatt egyre inkább szerződéses szakemberekre bízzák a feladatot a hatóságok.
Az itt eltemetett elhunytak egy részének ez csak átmeneti nyughely, az áldozatok később rendes temetést is kaphatnak – jelentette be Bill de Blasio, New York város polgármestere a héten. Hozzátette: a Hart-szigetet régóta erre is használja a város.
Az adatok alapján úgy tűnik, hogy New York túl van a nehezén. Az állam kormányzója, Andrew Cuomo úgy nyilatkozott szerdán, a közösségi távolságtartás – vagyis az állam által elrendelt kényszerintézkedések – hatásosak, a héten ugyanis elkezdett csökkenni a kórházakban jelentkező betegek száma. Az amerikaiak számára az is csekély vigaszt nyújthat, hogy Anthony Fauci, a fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, és a vírusellenes küzdelem egyik vezetője korrigálta korábbi becslését a halottak számának alakulásáról: 100-200 ezer helyett 60 ezer áldozatot szedhet a vírus. Habár még ez a szám is magasnak tűnhet, de egy korábbi fehér házi becslés szerint akár 2,2 millió áldozata is lehetne a vírusnak, ha egyáltalán nem védekeznének ellene. Eddig összesen 42 államban hoztak döntést valamilyen fokú kijárási tilalom bevezetéséről, amelynek elrendelése az USA tagállamainak hatásköre.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Húsz évesen padlót fogott, kilátástalan helyzetben a születésnapos Lisztes Krisztián

Veszélyes párost keres a rendőrség

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Színt vallott Ursula von der Leyen embere: az EU már azt tervezi, hogyan duplázza meg az Ukrajnának küldött fegyvereket – 80 milliárd euró az új szám

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.