– A két ország kapcsolatai pragmatikus alapon fejlődnek. Mennyire lehet dinamikus ez a fejlődés Oroszország és a Nyugat egyre feszültebb viszonya közepette?
– Ez bizony nem egyszerű dolog, hiszen bármennyire hangoztatja is Orbán Viktor a szuverenitást, Magyarország alapjában függ nyugati partnereitől. Budapest tehát bizonyos mértékben folytathat az EU általános irányvonalától eltérő politikát, mozgástere azonban erősen behatárolt. Így amíg Oroszország és az unió között ilyen nagy a feszültség, különösebb áttörést a kétoldalú kapcsolatokban sem lehet várni.
– A kétoldalú kapcsolatok fejlődését rossz szemmel nézi az Egyesült Államok és az Európai Unió, ráadásul akadályozzák maguk a szankciók is. Lát esélyt a közeljövőben ezek eltörlésére?
– A közeljövőben aligha várható változás e téren, ám ha nem jön valamilyen újabb megrázkódtatás, akkor jövőre – különösen az EU-n belül – már nehéz lesz fenntartani a szankciós politika támogatottságát. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, a szankciók formális feloldása nem jelenti azt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.
– Már csak azért is, mert Moszkva lemondott arról, hogy integrálódjon a nyugati hierarchiába, ugyanakkor Berlintől Washingtonig nem nagyon akarják egyenrangú partnerként elfogadni. Nem gondolja, hogy ez a kapcsolat a jövőben is aszimmetrikus marad?
– Igen, de mindenekelőtt Oroszország belső problémái miatt. Amíg ugyanis nem indul meg a dinamikus és komoly növekedés, addig újabb és újabb akadályok emelkednek a közeledés előtt. Amennyiben az orosz gazdaság meglendül, azonnal kiderülhet, hogy a szankciókat és más problémákat a jelenleginél egyszerűbben meg lehet oldani. Megjelenik ugyanis az üzleti érdek, addig azonban a politikai logika dominál.
– Tehát a kapcsolatok normalizálásában nem a szíriai rendezés esetleges sikere vagy az amerikai elnökválasztás kimenetele a döntő tényező?
