Óriási botrány készülődik Romániában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már a jövő évi választási megmérettetésekre hangolnak a pártok Romániában, akár a kormányzó pártszövetség is széteshet.

Kovács András
2013. 09. 15. 18:25

Az MT arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány szerkezetét is úgy alakították ki, hogy a PSD-nek kedvezzen: hiába kapták meg a liberálisok a pénzügyi és gazdasági tárcákat, ha olyan, szintén pénzügyi és gazdasági kérdésekkel, illetve nagyberuházásokkal foglalkozó minisztériumok is létrejöttek, amelyeket a PSD irányít és amelyek a PNL-es tárcák rovására gazdálkodnak a rendelkezésre álló költségvetési forrásokkal. Ezt egyébként a PNL-es miniszterek, különösen Varujan Vosganian gazdasági miniszter, többször is sérelmezték.

Antonescu tehát úgy döntött, hogy „kinn is vagyok, benn is vagyok” kampányt folytat: úgy tesz, mintha neki és pártjának vajmi kevés köze lenne a kormány szerencsétlenkedéseihez, illetve a kabinet által meghozott népszerűtlen döntésekhez – állítja a politikaelemző központ. Ezt ő maga fogalmazta meg, amikor – a szenátus elnökeként és egy több minisztériumot irányító párt első embereként – szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy valójában ő az ellenzék vezére, írja az elemzőcég.

„Kérdéses persze, mennyire komoly ez a PSD-ellenes retorika, és mennyire beszélhetünk előre megbeszélt színjátékról.” Az mindenesetre tény, hogy Ponta és a PSD láthatóan meglepődött azon, milyen vehemensen támadt ellenük legfőbb szövetségesük – szerepel az elemzésben. Az MT szerint a PSD-ellenes kampány őszintesége mellett szólhat, hogy a PNL számára már eddig is meglehetős presztízsveszteséget jelentett, hogy összebútorozott egykori legfőbb ellenfelével, a posztkommunista PSD-vel: számos liberális szavazó bírálta ezért Antonescut.

Úgy látják, a kormányszereplés mindezért némileg kárpótolja a pártot, azonban ha csak másodhegedűsi szerepre kárhoztatják őket, akkor ez sem az igazi. A szövetséget ráadásul csupán a Traian Basescu elleni közös gyűlölet kovácsolta össze, az államfő mandátuma azonban jövőre lejár, új pártja támogatói bázisa pedig egyelőre nem körvonalazódik, tehát minden valószínűség szerint nem ő lesz a legfőbb ellenfél – hívta föl a figyelmet a Mensura Transylvanica.

Antonescu most mindenesetre igencsak keményen belekezdett – már az első menet kezdetét jelző gong után azonnal jókora gyomrost vitt be „szövetséges-ellenfelének”. Ha ez marad a forgatókönyv, és a kampány során a PNL különállását, a liberálisok és a PSD közötti szembenállást emelik ki hangsúlyosan, az könnyen olyan konfliktusokhoz vezethet a két párt között, amelyek végül az USL szakadását eredményezhetik – zárul az MT írása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.