Újabb polgárháború a Balkánon?

A macedón kormány albán terroristákat sejt a konfliktus mögött. Az ellenzék a kormányt.

Nikola Gruevski miniszterelnök azonban – aki a kritikák ellen rendszeresen rendeztet helyi „békemeneteket“ rendszere mellett – csak idénre gyengült meg. Mindez annak köszönhető, hogy az amúgy elég gyenge ellenzék vezére, a szocdem SDSM párt elnöke, Zoran Zaev még pár hónapja „29 bombát“ ígért. Azaz olyan botrányokat, amelyek végül bedöntenék a rezsimet. A botrányok főleg arról szólnak, hogy februárban nyilvánosságra került: a kormányfő személyes utasítására a titkosszolgálat – amelyet mostanáig saját unokatestvére irányított – több tízezer macedón állampolgárt hallgatott le rendszeresen, köztük nemcsak ellenzéki politikusokat, de saját minisztereit is. Különösen az utóbbiak beszélgetései érdekesek, mert bepillantást engednek a rendszer totális cinizmusába és korruptságába. Saját politikájuk irracionalitásával a kormány több tagja is tisztában van: az egyik lehallgatott beszélgetésen a pénzügyminiszter, Zoran Stavreski – a szkopjei óriásépítkezések kapcsán – azt mondta, hogy „mindannyian elmebetegek vagyunk“.

A macedón lakosság körében azonban csak lassan csapódtak le az események: az albánokat eleve nem érdekli, mit tesz a szkopjei kormány, ameddig az ő jogaikat nem bántja, a macedónok többségéhez meg nem jut el minden információ, mert a médiát majdnem hézagmentesen – egy napilap és egy internetes portál kivételével – teljes kontroll alatt tartja a kormány.

Mindazonáltal április végén több ezren vonultak utcára Szkopjéban, és a kormány lemondását követelték; a rendőrök elég brutálisan csaptak köztük szét. A kormány attól fél, hogy a szocdem ellenzék szervezte tüntetésekhez az albánok is csatlakoznak: egy macedón–albán egységes ellenzék ugyanis már meg tudná buktatni Gruevski országlását, még akkor is ha a rendőrség és az igazságszolgáltatás is teljesen a kormánypárttól, az amúgy az Európai Néppártba törekvő VMRO-DPMNA-tól függ. (A párt a 20. század eleji „belső-macedón“ forradalmi szervezet, a VMRO utódjának tartja magát, bár ugyanezt állítja magáról több tucat kispárt még, ráadásul a bolgárok szerint a VMRO eleve bolgár szervezet volt.)

Mit tehet egy sarokba szorított kormány ilyenkor? Például maga generál válságot, és előremenekül. Április 21-én aztán titokzatos albán terroristák rajtaütöttek egy rendőrőrsön a koszovói határhoz közel. A rendőrség közleményén kívül azonban semmiféle érdemi információ nem tudható. Az ellenzék szerint színjáték volt az egész, Gruevski azonban komoly hangon terrorizmustól óv – márpedig az mindig jó érv például egy rendkívüli állapotra, kijárási tilalomra. Természetesen információk hiányában mindez csak spekuláció, az viszont igaz: a kormánynak mindenképp érdeke, hogy ne alakuljon ki összefogás a macedónok és az albánok között. Más kérdés, megéri-e a hatalmi játszmában ilyen magas tétre tenni.

Mert a színdarab öngerjesztő is lehet. Május első hetében két napon át gyakorlatilag háborús övezetté alakult Kumenovo városa – huszonkét halottal, és annál is több sebesülttel. Állítólag az albán UCK támadást intézett a városka ellen – ahol albánok, macedónok, szerbek, cigányok és vlachok élnek békességben egymás mellett –, és a rendőrség gyakorlatilag két napra lezárta a várost, és háborúzni kezdett. Sokan elmenekültek, és akik visszatértek, azokat olyan képek fogadták szétlőtt házakkal, utcákkal, halottakkal, amelyek legutóbb a koszovói háborúból voltak ismerősek.

Az albánok tagadják, hogy nekik lenne közük a támadáshoz, az ellenzék megint kormányzati provokációról beszél, de az sem kizárt, hogy a kormány eredeti terve megcsúszott, és mára uralhatatlan folyamatokat indított be, ahogy nyilván azt sem lehet kizárni, hogy a konfliktus a kormányzat szándékaival ellentétesen lángolt fel. A térségben van  elég drog- és fegyvercsempész, főleg albán harcos, akik mindig kaphatók egy kis lövöldözésre. A 2001-ben lezárt polgárháborúban eltűnt fegyverek nagy része sem került vissza a macedón hadsereghez. Azaz Macedónia szó szerint puskaporos hordó.

A polgárháború idején a macedón hadsereget irányító Ilija Nikolovski tábornok a Sloboden Pecat lapnak azonban azt nyilatkozta, hogy szerinte nem albán terroristák állnak az akció mögött, hanem fizetett emberek. Hasonló véleményen van Ljubomir Frckoski szkopjei politológusprofesszor is, aki még az áprilisi támadás után nyilatkozta a prágai Szabad Európa Rádió balkáni adásának, hogy „nem Nagy-Albániáról“ van ezúttal szó. Sokkal inkább arról, hogy a kormány a május 17-ére bejelentett nagy tüntetéstől tart.

Ettől persze nem szabad még a nagyalbán álmokat sem elfelejteni. Az albánok lakta falvakban Macedóniában mindenütt csak albán zászló lobog, a legnagyobb albán párt tetovói székháza előtt NATO- és USA-zászló is van – de macedón nem, mert „nem akarják provokálni a lakosságot“. Azaz lélekben a macedón, koszovói vagy montenegrói albánok ma is Nagy-Albániában élnek. És hiába tiltja a koszovói alkotmány az Albániával való egyesülést, áprilisban a koszovói külügyminiszter és az albán miniszterelnök közösen gondolkodott hangosan azon, hogy az albánok az EU-ban egyesülnének legszívesebben (jelentsen ez bármit is), de ha nem veszik fel őket, „akkor azon kívül“. A szerb közvélemény azonnal idegesen reagált, és a mostani macedón események kapcsán is azonnal elfogadta a hivatalos szkopjei álláspontot, és albán agressziótól óvott. (Állítólag szerb csetnikcsapatok el is indultak Macedónia felé, ami ritkán szokott jót jelenteni.)

Akár színjáték zajlik Macedóniában, akár a kormány ellenőrzése alól kicsúszott helyzetről van szó, az biztos, hogy Macedónia ma polgárháború szélére sodródott. Nem túl biztató, ha a kormány úgy érzi, az etnikai konfliktus kiéleződése számára kedvezőbb forgatókönyv, mint az albán–macedón ellenzéki összefogás. Nem véletlen, hogy az EU-országok diplomatái együttesen adtak ki nyilatkozatot, és nyugalomra intették a kormányt, a német nagykövet egyenesen odáig ment, hogy a kormány – vagy egyes tagjainak – lemondását is mint szükséges lépést pendítette meg.

A baloldali német Frankfurter Rundschau szerint a macedón válság azt mutatja csak meg, hogy hova vezet, ha reménytelenül várakoztat az EU egy országot. Macedónia azonban egyelőre még hivatalosan nem is tagjelölt, mert ahogy az ország NATO-tagságát, úgy EU-tagjelöltté válását is visszakézből blokkolja Athén, amely még az ország nevét sem hajlandó elismerni. Ezért kellett az országot még az ENSZ-be is a magalázó „Macedónia Egykori Jugoszláv Köztársaság“ néven felvenni. E soviniszta athéni külpolitikai doktrínán Aléxisz Cíprasz se változtat – a görög baloldal amúgy is hagyományosan nacionalista.

Macedónia ma egy autoriter kormányzás által elnyomott, macedón és albán, párhuzamos társadalmakra szakadt, minden elemében korrupt és szegény, reménytelen, de csodaszép, barátságos balkáni kis ország. Akár felülről, akár alulról jön is az erőszak, ma Macedónia éppen olyan szétesett állapotban van, mint azon egykori jugoszláv tagköztársaságok, amelyek átélték már a maguk véres háborúit. Macedónia jövője ma három pólustól függ: az albánoktól, akik nacionalista ellentámadásba kezdhetnek, de akár a macedón ellenzék mellé is állhatnak; a szocdem ellenzéktől, amelynek az elmúlt majdnem tíz évben nem sikerült hiteles alternatívát állítania; és Gruevskitöl, aki sajnos van annyira cinikus, hogy hatalmáért mindenre kész. Miután a macedón rendőrség végzett Kumenovóban több feltételezett albán terroristával is, Gruevski azt nyilatkozta, hogy „mindenki, aki ártani akar az országnak, úgy végezheti, mint ez a terrorcsoport“. Mivel Gruevski minden kormánykritikát hazaárulásnak tart, az üzenetet az ellenzéknek is értenie kellett. Gruevski már eddig is azzal vádolta az ellenzéket, hogy destabilizálja az országot – ez már csak egy lépés attól, hogy az egész ellenzéket terroristának nyilvánítsa.