Valóra válhat a törökök rémálma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Komoly szövetségese akadt a független kurd állam eszméjének: Izrael. Ez valóságos vészriadó a térség államai számára.

Majláth Ronald
2016. 03. 26. 14:37

A kurdoknak azonban más szempontból is fontos az izraeliek segítsége: az Iszlám Állam elleni harchoz nélkülözhetetlenek a fegyverek, akárcsak az ehhez szükséges katonai kiképzés. Gazdasági téren máris sikeresnek bizonyult a közeledés: míg a kurd olajat a többi ország nem akarta megvásárolni, Izrael vállalkozott erre, így az izraeli import olaj háromnegyede napjainkra már Kurdisztánból származik.

Azonban az izraelieknek is szükségük van a kurdokra: geopolitikai megfontolásból ugyanis a zsidó állam „periférikus szövetségesei” lehetnek, de egyezik a sorsuk abban is, hogy egyiküknek sem sikerült elérniük, hogy a régió országai elismerjék a legitimitásukat. De az sem mellékes, hogy a kurdok az Izrael-ellenes iszlamisták számára is akadályt jelentenek.

Érdekes módon, míg a kurdok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kerüljenek ki részletek az izraeli kapcsolataikról, Izrael már egyáltalán nem csinál titkot abból, hogy támogatja a kurdok ügyét. Így Ayelet Shaked, az izraeli igazságügyi miniszter januárban egyenesen kijelentette: „Nyíltan fel kell szólalnunk egy kurd állam megalapítása mellett, amely elválasztja Iránt és Törökországot egymástól és amely barátságos lesz Izraellel”. Ezzel szemben a kurdok jóval óvatosabban teregetik ki a lapjaikat, amikor arról van szó, hogy kik is támogatnák tulajdonképpen a független kurd államot.

A The American Interest elemzője azonban úgy véli, hogy Izrael és az iraki kurdok közti barátság egyre szorosabb lesz az elkövetkező években. Sőt, a szerző tovább megy: az izraeliek eddigi óvatos politikája megváltozhat a szíriai kurdok március 17-i deklarációja után, melyben azok egy föderációban egyesítik a megszerzett területeiket.

Ez arra bátoríthatja Izraelt, hogy szoros kapcsolatokat építsen ki ezzel a feltörekvő kurd egységgel, ahogy az iráni kurd kisebbség támogatásával is a teheráni rezsim orra alá törne borsot. Ugyan a török–izraeli viszony az elmúlt hónapokban javult – így kérdéses, hogy a szíriai kurdok mellé állna-e a zsidó állam egy esetleges elismerés esetén –, annyi bizonyos: a törökök legnagyobb bánatára a kurdok már nincsenek egyedül a térségben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.