Megbuktatták Murszit, összecsapások Egyiptomban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Emberéleteket is követeltek a megbuktatott elnök hívei és a biztonsági erők összecsapásai.

NT
2013. 07. 03. 19:26

„Nem távozunk! Jön az iszlám!” – skandálta többek között a tömeg, és szemtanúk szerint sokan sírva fogadták a hadsereg bejelentését. A Murszit támogató Muzulmán Testvériség sisakos és bottal felfegyverkezett biztonsági őrei védőkordont vontak a tüntetők köré.

Az új egyiptomi vezetés egyik első intézkedéseként beszüntette a megbuktatott elnököt támogató Muzulmán Testvériség televíziójának adását, és a televízió több vezetőjét őrizetbe vették – jelentette szerda este a MENA állami  hírügynökség. Az Egypt25 televíziós csatorna az adás beszüntetéséig élőben sugározta Murszi híveinek tüntetését Kairóban és szerte az országban, továbbá a mozgalom politikusainak a katonai beavatkozást elítélő beszédeit.

Abdel-Fattah esz-Szíszi, a hadsereg főparancsnoka órákkal korábban az elnök megbuktatását bejelentő nyilatkozatában utalt arra, hogy – mint fogalmazott – új, független médiát kívánnak létrehozni.

Egyiptom második legnagyobb iszlamista pártja elfogadja a hadsereg politikai úti tervét, amely a mély belpolitikai válság megoldását célozza. Galal Murra, az an-Núr főtitkára a televízióban sugárzott nyilatkozatában közölte, hogy a vérontás megállítása érdekében hozták meg ezt a döntést.

A szalafisták jóval konzervatívabbak, mint a Murszit támogató, s a legnagyobb pártnak számító fundamentalista Muzulmán Testvériség, és egyebek mellett támogatják a szigorú iszlám törvénykezés, a saría bevezetését.

Négy ember vesztette életét szerda késő este az észak-egyiptomi Marsza Matruh városban a megbuktatott elnök hívei és a biztonsági erők összecsapásaiban. A líbiai határ közelében fekvő tengerparti városban történt összetűzések halálos áldozatai mind a megbuktatott elnök hívei voltak.

Mohamed Murszi egy előre felvett és szerda este sugárzott videóüzenetben azt hangoztatta, hogy továbbra is ő Egyiptom megválasztott elnöke. A rossz minőségű felvételen arra buzdította a népet, hogy védje meg törvényes elnöki hivatalát.

Az amerikai külügyminisztérium elrendelte a kairói amerikai nagykövetség részleges evakuációját – jelentette szerdán a CNN. Az egyiptomi fővárosban működő diplomáciai képviseletet elhagyják a személyzet nem feltétlenül szükséges tagjai és a követségi dolgozók hozzátartozói. A hírtelevízió szerint, minden eshetőségre számítva, készültségbe helyezték a Dél-Európában állomásozó amerikai tengerészgyalogosokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.