Balaton-kör: eltűnő út, el nem kopó jegyzetek

Balaton-kör: honnan, merre induljunk, mit érdemes megnéznünk? Hol hallható a tihanyi visszhang, honnan látható a tó legnagyobb része? Megálljunk-e felhőszakadáskor?

Végigjegyzetelni egy nézelődős (természetesen bringás) Balaton-kerülést igen tanulságos dolog, hisz az ember kicsit rendezettebb formában tudja elmesélni szerteágazó élményeit, tapasztalatait egy ilyen hatnapos útról, megannyi tanulsággal.

Szeretjük túrázáshoz, ha alul is rögzített bringás csomagtartónk van, sokkal teherbíróbb. Viszont ne rohanjunk a boltba, ha nincsen, másodmagammal mindkét biciklire olyan csomagtartót tettem, ami csak a nyeregcsövet öleli, nem volt másmilyen. Körültekintően és jól átgondoltan kell csomagolni, higgyük el, minden kényelmesen el fog férni a kétherés bringás málhán, ami igazán kell (sátorral, polifoamokkal együtt). Szereléskor persze elkövettem egy hibát: voltak lelógó részek a táskáról, amiket bekapkodott a küllő, ezeket már előre meg kell szüntetni, és persze a kész cuccot meg kell rángatni próbából a biciklivel együtt, sok időt spórolunk vele. A gumipók amúgy csodákra képes!

Siófokon kezdjük a kört, a legkézenfekvőbb választás! (Kelet felé indultunk, hogy a túra első fele legyen a nehezebb.) Az odáig eltelő másfél órában van még idő a biciklivel babrálni a vonaton, ami ahogy lassít a bányászvárosnál, balról felkínálja első kerékpárszervizét. Ezt meg is látogattuk, a hátsó csapággyal volt egy kisebb baj, 600 forintért elhárították a srácok a szombat déli hőségben. Természetesen a fürdőgatya/törülköző szett kéznél volt, így egy csobbanásra kitekertünk az Aranypartra, ahol prímán át lehet öltözni, igaz, biztonságos bringatárolásra nincs lehetőség – itt sem.

Az első délutánon a káptalanfüredi cimboráig akartunk eljutni. Folyamatosan figyeltem a kilométerórát, a dimbes-dombos terepen kényelmesen is lehet menni egy 15 fölötti átlagot, igaz, Aliga vasútállomása előtt van egy rövid, de rémisztő emelkedő, a tetején egy remek panorámájú kisvendéglővel. Az Akarattyáig elfogyó út part fölötti üdülőövezeten visz keresztül, a közepesen jól kitáblázott szakasz jelzéseit 20 fölötti tekerésnél könnyen el lehet véteni, ne siessünk! Amikor a 71-esre kiér a kerékpárút, az első Volánbusz-megállónál eltűnik a bringaút, de hogy utódaink ne keressék, eláruljuk, jobbra halad párhuzamosan a 71-essel a gondozatlan vonal, gyakorlatilag Kenese végéig. Strandidőszakban iszonyúan sok itt a gyalogos, de be kellett látnunk, járda nekik sincsen, így a csirkék módjára kóválygó matracosokra illik messziről rácsengetni, hogy ne ijedjenek meg. A terep hullámzásának Almádiban vége.

Káptalanon cuccoltunk le először, ahol megint strandoltunk (igen, ez egy hangsúlyosan jó része a Balaton-körnek: naponta más-más strandokon csobbanhat az ember), majd már cuccok nélkül betipliztünk Füredre, a hal- és borfesztiválra. (Süllő egészben, krumplival, egy kis pohár jó borral: 3800 forint.) Káptalan felé, vissza már eléggé villámlott, így a sötétben belehúztunk, de így is eláztunk. Ami a különös, hogy mivel az embernek nincs más választása, mint tekerni, így mentünk is, az eső pedig szinte akusztikai körülmény volt csupán. És nem vagyunk cukorból sem.

A második napra a füredi rokonság meglátogatását és környékbeli nevezetességeket (például Jókai-villa) terveztünk be. Eljutottunk – ugye cuccok nélkül – Tihanyba, ahol strandoltunk, fagyiztunk, fuldokoltunk a levendulaboltban (a gerincúton van jobb kéz felé, szemben a templomhoz vezető lépcsővel), és megtekintettük az apátságot is, ami alatt egy igen durva panorámájú étteremből látható a Balaton teljes keleti medencéje. Egy ügyetlenül kitáblázott útvonalon megtaláltuk a visszhang pontját is, s szintén „utódaink” kedvéért le is fényképeztük azt.

Az előrejelzés a harmadik napra sok csapadékot ígért (sebaj, hétfőn zárva vannak a múzeumok, így az örvényesi malom is), amiből délután 2-ig csak az erős szembeszelet kaptuk meg. Ez az az időjárás, amire nagyon nehéz felkészülni, mert széldzsekiben nagy az izzadás, anélkül viszont hideg van. Magam egy rövid ujjú, vízhatlan mellényt vettem fel a pólóra, a rövid bringásnadrág fölé, mondván, ez lesz az a ruházat, ami ha jön az eső, a legkevésbé kellemetlen tekerési élményt nyújtja – bejött! Az eső Akali után kapott el minket. Természetesen először gyorsan beálltunk egy kisbolt tetőterasza alá, míg meghoztuk a döntést (én voltam papírból ): minden csomagunkat a táskán belül nejlonba tesszük (a sátrat egy nagy szemeteszsákba), és tovább megyünk. A felhőszakadásban elsőre Révfülöpig jutottunk el (jó lett volna, ha tudunk Köveskál felé menni ), ekkor kicsit elment a kedvünk az egésztől, és csuromvizesen berontottunk egy étterembe, ahol két pokróc alatt átmelegedtünk (ezalatt kint 35-ről 19 Celsius-fokra süllyedt a hőmérséklet) három óra alatt. Utólag azt kell mondanom, nem szabad megállni, mert nagyon nehéz visszaülni a megpakolt, saras drótszamárra. A látvány viszont mindenért kárpótolt még úgy is, hogy voltak részek, ahol kerékközépig állt a víz. A Badacsony vulkanikus teteje a felhők miatt nem látszott, a felcsapódó víz pedig a még mindig forró betonról kifejezetten kellemes volt néha.

Az éjszakát Balatonederics kempingjébe terveztük, este fél 8-ra értünk oda. Az üres telken állt egy-két házikó is, egyet ki is választottunk arra, hogy mindent megszárítsunk másnap délig. Délelőttre ugyanis betettünk két látnivalót.

Az edericsi kemping kihaltsága és a pókok ellenére egészen elviselhető és teljesen biztonságos volt. Bolt és bringaszerviz persze ezúttal is sehol, szerencsére mindkettőt megoldottuk okosba’, van ugyanis egy benzinkút a településen. A negyedik napot – cuccok a kempingben száradnak – Szigligeten kezdtük, a vár Edericstől 40 perc tekerés legfeljebb. A különböző korokban egymásra pakolt várrészeket mostanra eléggé jól gatyába rázták, és hát nem véletlenül tették fel oda a várat: Tihany után újabb körpanoráma, ezúttal a nyugati medence felére.

Lefelé, még mielőtt a kempingbe visszamentünk volna elpakolni, az edericsi Afrika Múzeumot is megtekintettük, amit egy Nagy Endre nevű vadász a saját ottani birtokán létesített még közelmúltbéli halála előtt. Eléggé különleges élmény kafferbivalyt, mosómedvét, zebrát, struccot és flamingót látni a Balaton partján!

Délutánra normalizálódott az időjárás, így kellemes volt a tekerés Keszthelyig, ahol közel a Festetics-kastélyhoz van egy „hét az egyben” múzeumjegy 2000 forintért (a Babamúzeum aljában vásárolható). Nem mondanám, hogy mind a hét kiállítás érdemes a megtekintésre, a szűkre szabott időben a Kínzómúzeumban kezdtünk (eléggé gagyi, ráadásul egy éttermi vécé élete éppen az egyik falrész túloldalán zajlik), majd megnéztük a háromszintes Babamúzeumot, ahol a Kárpát-medence valamennyi népviseletét szemügyre lehet venni – extra a legfölsőbb szinten a székely és felvidéki kapu- és házbemutató, ahol makettek kalauzolnak körbe a régi Magyarország épített örökségének világában. A reneszánsz erotikus panoptikumot kihagytuk, hogy elérjünk a kastélyba, ami viszont rettentő buta módon fél 6-kor bezár. Elképesztő dolog ez, föl sem tételeztük, hiszen nyáron, városnéző időben manapság már a legtöbb hely igyekszik optimalizálni a nyitva tartást – később nyit, később zár. A kastély előtt ráadásul tolongtak a hazai és külföldi turisták

Cuccos kerékpártárolásra egyébként még Keszthelyen sincs lehetőség sehol, így egy étterem hátsó termében, illetve a Kínzómúzeum előtti kis placcon hagytuk a kerékpárokat a mászkálás idejére.

A negyedik nap estéjén tervbe vettük, hogy megnézzük Matula bácsi házát a fenékpusztai lehajtónál. Botorság volt abban bízni, hogy ezzel kapcsolatban majd egy helybélitől kérünk útbaigazítást, ugyanis az internet noha tud a kis létesítményről, a helyiek semmit sem Sebaj, jöjjön hát az esti pihenés Balatonberényben, ott is egy kempinget néztünk ki magunknak a vadiúj térképről. Odaérve egy igen furcsa hapsi fogadott minket, illetve egy fura tábla: naturista kemping. Meg voltunk lőve, már majdnem este 8 volt, nem volt annyira meleg, útitársam pedig nagyon szerette volna látni Matula házát Lenyomtam a torkán, hogy továbbmegyünk egy sátrazásra alkalmas helyig. Már majdnem a falu végén egy Szanyi Tibor-szerű fószer tesz el aludni egy talpas táblát: „Kerékpáros pihenőhely”, rajta sátor-, zuhany- és kávélogó. Ha valaminek direktben szeretnék reklámot csinálni, az ez a szálláshely volt, iszonyúan olcsó, nagyon Balaton-parti, kifejezetten csöndes és családias telek, higiénikus tisztálkodási lehetőséggel, rugalmas reggelizési lehetőséggel. Az északi part talán innen a legszebb.

A következő nap így elég jó hangulatban indult. Bélatelepen a nemrég Nosztalgiára átnevezett, legutóbb Ján-Szabó fagyizónak hívott, de méltán híres helyen fogyasztottunk, majd fel a boglári Xantus János-gömbkilátóra és le a szemesi Latinovits-múzeumba, amit szintén senki ne hagyjon ki, a régi 7-es út mentére kell felkaptatni, jól ki van táblázva. Az éjszakát a kifejezetten szélárnyékos, parti kempingben töltöttük, a településen pedig megfelelően nagy „élet” van – dodzsemmel, éttermekkel, fagyizókkal, stranddal.

A hatodik napra hagytuk a szárszói József Attila-múzeumot, amit bár kicsit keresni kell, a táblák elvezetnek hozzá a vasútállomástól. (Pozitív meglepetés volt a minden korosztály érdeklődését kielégítő kulturális szolgáltatás, óriási gratuláció a fenntartóknak mind a szemesi, mind a szárszói helyen!) Innentől az egyébként teljesen vízszintes déli part jó sok gyalogossal „jelentkezik”, igazán gyorsan menni amúgy sem lehetne, ha tudnánk. Siófokról indultunk vissza Budapestre; az utolsó fontos tapasztalatunk az volt, hogy a MÁV-nak valahogyan meg kellene oldania, hogy a peronon várakozó bringásokat tájékoztassa, hova várhatják a nekik rendelt kocsit. A menetrend tartása szempontjából éppoly fontos, mint a biciklikkel agyonnyomott utasok védelme érdekében. A kerékpáros önkritika szempontjából fontos megjegyzés, hogy kötelezhetnének minket a bringajegy-elővételre, így biztosíthatna a társaság plusz kocsit, ha szükség van rá.

Természetesen lehet gyorsabban is magunkévá tenni a Balaton-kört, de valahogy nem éreztem érdemesnek, egyszer már megvolt egy nap alatt is, és írtunk egy 3 napos bulitúráról, amelyen kollégáim vettek részt. Így is volt, ami kimaradt: az Almádi fölötti Radnóti-ház (Szentkirályszabadja), a badacsonyi bazaltorgonák, a legendás köveskáli Kerékbár, a kővágóörsi kőtenger, vagy ugye a rossz időzítés miatt a keszthelyi kastély és az örvényesi malom.

Aki jól olvasott a sorok közt, az pontosan tudja, hogy erre a túrára csak küllőn élve volt lehetőség.