Mostantól át kell tolni az autót a Kálvin téren

Íme néhány kép, ami megmutatja, mibe veszi a hétköznapi kerékpározást a közlekedési aberrált gondolkodás.

Rettentően eltorzult a gondolkodása mindazoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy csak kaszkadőrök használják közlekedésre a kerékpárt. Több hazai település vezetése is banális tiltásokkal teszi lehetetlenné egy-egy városrész bringázhatóságát, csomópontokon való átkelést is építményekkel akadályoz (ez nem vicc), ennél fogva nem kevesek előtt nagyon nehéz a dolgunk, amikor természetes közúti eszközként írjuk le, mutatjuk be vagy csak fogjuk fel a bringát.

A köztudatban mára súlyosan kétfelé ágazódott a hétköznapi kerekezés ügye. Vannak, akik ön- és közveszélyes idiótáknak látják őket, vagy csak egyszerűen nem vesznek róluk tudomást (ez utóbbi a közlekedésben nem ritkán nagyobb baj), és vannak, akik rájuk is építik a jövőt, amikor várost terveznek, közlekedést fejlesztenek, EU-s pénzeket hívnak le stb.

Az emberek előbbi szegmenséhez próbálnék szólni egy-két fényképpel megerősített jelzéssel.

Egészen friss a dolog, nem kellett más a „mintavételhez” – körülbelül két háztömbönként történt szabálytalanság vagy egyszerű parasztság a sérelmemre –, mint szerda délután háromnegyed órát bicikliznem Budapesten – az Üllői úton, a Kiskörúton és a budai rakparton. Nagyon csöndben mondom, ezt a területet ebben az idősávban tömegközlekedéssel és autóval is lassabban jártam volna be...

Első képünkön egy mellékutcából kanyarodik ki egy autós a Heim Pál Gyermekkórháznál. Valamennyire érthető módon kidugja az orrát, hogy törekedjék befurakodni a sorba, ám csak az autók jelenlétére van tekintettel, arra nem, hogy ugyanezen a sávon, ha piros a lámpa, a biciklis előre mehet a sorban. Ez az orrkidugás egy olyan autóvezetői reflex, ami megszilárdul akkor is, ha egyébként a kihajtás jól belátható behúzódva is (mint most), mégis az autós valahogy úgy érzi, neki jár az, hogy félig kiböfögi a kocsit a meghódítani kívánt sávba.

Második: már majdnem a Kálvinon vagyunk, az Erkel utca magasságában egy kocsi úgy gondolta, hogy leállhat a sáv szélén. Pedig az Üllőinek ez a legbelsőbb része, illetve a külső sáv belső szegélye már pont egy „hallgatólagos biciklisávvá” forrta ki magát a parkolósáv mellett. Nem, Kedves Autós, nem jár Neked, hogy ott letedd a kocsid és ott várakozzál. Persze a legjobb lenne, ha közzétehetném a rendszámot, csak mivel a jogszabályok annyira védik a szabálytalankodókat, elrettentéssel nem érhető el a további hasonló pofátlanságok megszüntetése. (Aki látja a képen a gyalogost, ugyan tegye már fel magának a kérdést, hogy mit keresett ugyanitt az úton keresztbe...)

Harmadik kép. Fővám tér, zöld a lámpa, flangálnak a gyalogosok jobbra-balra. Egyszerűen nem értem. Ha fékezés nélkül hajtanék közéjük, akkora lenne a tajtékzás, hogy még. Pedig tökre nem hápoghatna senki, és bizony itt tömegesen röpködhetnének a 30 ezer forintos helyszíni bírságok – mármint nekik. A Fővám térre egyébként is jellemző a gyalogos „nindzsázás”: fogja magát az ipse, és megy bele a vakvilágba. Nem hall autót? Nem hall villamost? Már megy is! Arra tojik magasról, hogy a kerékpár teljesen ugyanolyan rangon halad ezen a vonalon a saját zöldjén, mint ami nagyobb zajt csap a bringánál. Ráadásul itt még bringasáv is van – tehát aggyal végiggondolva akár fel is tételezhetnék, hogy jön a biciklis –, arról már nem is beszélve, hogy itt a biciklinek egyre emelkedik az útja, és egy-két barom gyalogos miatt bizony le kell állnia, visszaváltania, újraindulnia – egy olyan helyzetben, ahol csakúgy, mint az autó vagy a villamos, szabad jelzésnél a saját szabályos tempójában át kellene tudnia haladni. (Kedden ezen a Vámház körúti szakaszon 9 álló-parkoló autóból 4 teljesen elfoglalta a kerékpársávot.)

Forduljunk! Az Astorián vagyunk, túl a kereszteződésen a Deák felé. Egy kisbuszos úgy gondolja, hogy leteszi a valagát, és pakol. Nem, még véletlenül sem az autó sávját vagy a gyalogosok járdáját foglalja el: a „menjen, ahová akar” biciklista közlekedését akadályozza, aki így a forgalom feltartására kényszerül, amikor kijelez a belső sávba, és besorol.

Áh, borzasztó nagy kedvencem. Normális az olyan „Főkertész”, aki fogja magát, és a közismerten szeles rakpartra libegő-lobogó szalagokat akaszt, amelyek óránként leszakadnak és veszélyeztetik a bringaúton haladó biciklistákat? Most is, amikor arra jártam, nemhogy egy kerekező és egy gyalogos nem fért el itt egymás mellett (ez ne akadjon bele a küllőbe, inkább kerülöm...), két ellentétes irányban hajtó ember is csak jelentősen lelassulva tud itt áthaladni. Kinek jutott eszébe ez az elválasztó és mi a túró célt szolgált? Érthetetlen. Nem része gyalogos és kerékpáros zónának sem az új fatelepítés, a szalagos korlát pedig csak bajt okoz mindenkinek.

És akkor az utolsó két kép. Vígan mennek hosszában a kerékpárúton. Még meg sem kellett állnom ezért a két fotóért, mintha „modellt sétáltak” volna. Az autósokkal is megcsinálják ugyanezt a gyalogosok? Vagy egy buszmegállóban is ugyanilyen nyugodtan grasszálnak hosszában? De tudják mit, Kedves Olvasók? Bizony, a közlekedés szereplői a kerékpárosok toleranciájával viszonylag jól el voltak kényeztetve, olyannyira, hogy már törvényszerűen elvárják az alkalmazkodást azoktól, akiknek kivan a két kerekük. Értem én, hogy pont ez az a hely, ahol a turisták szentek, a kerékpáros meg menjen a rakparti busz-, bringás sávon.

Sok biciklis szabálytalan, sokszor az, igen. De valahogy a tőlünk elvárt és sokszor valóban meg is kapott toleranciával azért nem kellene visszaélni. Igen, törekednünk kell nekünk is a kölcsönös megelégedést szolgáló közlekedéskultúra széles körű propagálására, de ez a játék közös. Nem kívánom meg a Kálvin téren áthajtó autósoktól, hogy óvatossági vagy statisztikajavítási céllal szálljanak ki a kocsiból, és inkább tolják át a „túlpartra” a gépet.

Köszöntem szépen.