Pető Zoltán hangsúlyozta, a közmédia legfontosabb küldetése, hogy ne csak a jelenkor történetét mondja el és tudósítson róla, hanem dolgozza fel és mutassa meg az ezeréves keresztény Magyarország történelmét és kulturális hagyatékát is. Ennek szellemében készült el és tűzte műsorára az MTVA az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozatot, amelyet december végén vetített a Duna Televízió. Pető Zoltán elmondta, sok pozitív visszajelzés érkezett az Aranybulla kiadásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából készített filmsorozatról, amelynek várhatóan a filmes folytatását is elkészítik jövőre az alkotók.
A jelen és a múlt egyaránt fontos
Számos műsorral emlékeznek például Csokonai Vitéz Mihály születésnek 250., Petőfi Sándor és Madách Imre, illetve a Himnusz születésének 200. évfordulójára – mondta Pető Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) program-főigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte: egyre több történelmi témájú film készül Magyarországon, és ez igaz lesz a 2023-as évre is.
Jövőre lesz Csokonai Vitéz Mihály születésének 250., Petőfi Sándor és Madách Imre születésének kétszázadik évfordulója, illetve a Himnuszt is pontosan két évszázaddal ezelőtt vetette papírra Kölcsey Ferenc.
Ezekről a jeles évfordulókról a közmédia is megemlékezik, a Petőfi-bicentenárium alkalmából műsorra tűzik az MTVA megrendelésére és finanszírozásában készült A helység kalapácsát, továbbá a János vitézt vagy a Petőfi életét bemutató Szabadság és szerelem Partiumban című dokumentumfilmet – sorolta Pető Zoltán.
Mint elmondta, január 1-jén a Dunán és az M5 kulturális csatornán a műsorok között egy-egy Petőfi-verset fognak bemutatni, hétfőtől pedig az M5 mellett a Duna csatornán és a Kossuth rádióban is mindennap látható és hallható lesz majd egy-egy Petőfi-költemény.
A Duna januári premierkínálatában látható a Keleti Ágnes életéről vagy a trianoni békediktátumról szóló film, ezt követően pedig valamennyi emlékév tartalmáról folyamatosan beszámol majd a közmédia.
Borítókép: Pető Zoltán, az MTVA program-főigazgatója (Forrás: MTVA)
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gene Hackman-film – Bonnie és Clyde + videó
Legendás gengszterfilm a 60-as évekből.

„Elindul egy nagy szerelmi lélegzetvétel, amit azonnal el is vág a halál” – jön a Hunyadi következő része + videó
Hermányi Mariann színésznő és Szász Attila rendező beszélt a továbbiakról.

Megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága
A munka elsősorban a kapcsolatépítésről szól.

A természet erőivel is meg kellett küzdenie a Hunyadi-sorozat főszereplőjének + előzetes
Szombaton jön a hetedik epizód.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kitört az ellenzéki háború Budapesten: Nagy Ervin visszaszólt Karácsonynak

A végén Európa kényszerül térdre

Egy egész ország várt már erre a pillanatra: újra táncolni láthatjuk Krausz Gábort és Mikes Annát

Brüsszelben végre a homlokukra csaptak: nem Magyarország és Szlovákia az EU képmutatói

Friss fotók: Szoboszlai Dominik felesége megmutatta, milyen volt a nagy nap

Új forintbankjegyek jönnek Magyarországon: elárulta a jegybank, mikor fizethetünk velük először

Bognár György reagált Böde Dániel megjegyzésére

Így szabadulhatsz meg a taracktól – ezzel a növénnyel még a gyomirtó sem bír el!

Lisztes Krisztián rekordot döntött, de az Eintracht Frankfurt hallgat róla

„Mirella mindenkit bántott, aki magas, alacsony, telt vagy túl karcsú” – megszólalt a 12 éves bőnyi késelő édesanyja

Minél hülyébb, annál határozottabb

Putyin kemény figyelmeztetést küldött Ukrajnának és a háborúpárti Európának
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gene Hackman-film – Bonnie és Clyde + videó
Legendás gengszterfilm a 60-as évekből.

„Elindul egy nagy szerelmi lélegzetvétel, amit azonnal el is vág a halál” – jön a Hunyadi következő része + videó
Hermányi Mariann színésznő és Szász Attila rendező beszélt a továbbiakról.

Megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága
A munka elsősorban a kapcsolatépítésről szól.

A természet erőivel is meg kellett küzdenie a Hunyadi-sorozat főszereplőjének + előzetes
Szombaton jön a hetedik epizód.