Pilinszky János Mese című írásával köszöntötte a mozgókép művészetének megszállottjait és rajongóit Miskolczi Péter, a szemletanács elnöke a 32. Magyar Millenniumi Filmszemle megnyitóján: „Az üvegajtó nyitva áll, lépjenek be a képzeletbeli tükörbe”. A mustra versenyprogramjában a végleges változat szerint 27 nagy-, 25 kisjátékfilm és 35 dokumentumalkotás szerepel. Az elnök Tarr Béla filmjéről elmondta, hogy az elmúlt hét végén a 30. jubileumi rotterdami filmfesztivál közönségének háromszor vetítették telt ház előtt. A Magyar Filmművészek Szövetsége tagjainak egy része a szemle egyik korábbi, tervezett logóját ábrázoló kitűzőt viselt. Ez is annak a csöndes demonstrációnak a része, amelyet a múlt heti, szombati közgyűlésen határoztak el a tervezett filmtörvény elleni tiltakozásként.A magyar filmszemlén ma már hagyomány, hogy a szakmai viták sorát a Filmklubszövetség éves közgyűlése nyitja meg. Pénteken délelőtt tizenegykor a Millenniumi Központban Schiffer Pál filmrendező, a szövetség elnöke köszöntőjében filmklubok találkozójának minősítette az összejövetelt, ugyanis a megjelentek száma nem érte el a közgyűlés határozatképességhez szükséges minimumot. Ezzel az elnök megfogalmazta a Filmklubszövetség egyik legsúlyosabb belső gondját: habár hivatalosan senki nem lép ki a csapatból, az aktív klubvezetők száma egyre fogyatkozik. Részletezte a sérelmeket is.Schiffer Pál ezután a hiteles információközlés érdekében felolvasta a Magyar Filmművészek Szövetségének tiltakozó levelét a Nemzeti Filmközpont Rt. létrehozása és a fimtörvény jelenlegi változata ellen, de nem tartotta célszerűnek, hogy a Filmklubszövetség bármilyen módon is csatlakozzon a „lázadó” filmművészekhez, amíg nem érzi veszélyeztetve saját szervezeti működését. A minisztérium és a szakma vitájában egyébként senki sem ejtett szót eddig a szövetség gondjainak megoldásáról. Biztató, hogy a Nemzetközi Filmklubszövetség idén négy film kópiájának jogait veszi meg a nemzeti szövetségek számára. Ha ez rendszeressé válna, komoly segítséget jelentene, kivált a kisebb országok filmklubosainak.Tavaly a klubvezetők két sikeres továbbképző konferenciát is tartottak: tavasszal Baján, ősszel pedig Győrben. Idén a tavaszi helyszínt a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola biztosítja. Örömhírnek számít, hogy a főiskola kommunikációs tanszékén idén, az új tanévben elkezdi munkáját a filmes tagozat.Ma filmbemutatók, sajtóvetítések (Hajdú Szabolcs Macerás ügyek, Török Ferenc Moszkva tér), filmviták (Rudolf Péter–Kapitány Iván Üvegtigris és Kabay Barna Meseautó című filmjeiről) várják a szemle közönségét.
Filmklubok találkozója a 32. filmszemlén
2001. 02. 02. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!