Az állapotrajzok filmművésze

Érzékeny rajzolatú, evangéliumi ihletésű filmek művésze Ermanno Olmi, akinek július 24-i, hetvenedik születésnapjáról emlékezik meg az Örökmozgó Filmmúzeum ma kezdődő sorozatával. Tematikus alapon szokás őt Vittorio de Sica és a neorealizmus kései követőjeként félreismerni.Valóban: Olmi mint bergamói parasztcsaládból származó, sokáig városi munkássorban élő hívő ember, szereti és tiszteli az egyszerű embereket. Anélkül, hogy a legcsekélyebb közvetlen tanító szándékot kimutathatnánk műveiből, a krisztusi ember, a Mindenható képére teremtett ember életlehetőségeit keresi. Hősei számára mindig megtalálja a parányi vigasz lehetőségét.Jó példa erre a sorozat nyitó- napján látható Az állás című játékfilmjének főszereplője, a fiatalember, akit hosszadalmas, de sikeres alkalmassági vizsgasorozat végeredményeként keserű csalódás ér. Ám épp a balsikerélmény egyenes következményeként tárulnak föl előtte az emberi létezés valódi mélységei.Már-már cselekménytelen A jegyesek című 1963-as mű is. Olmi kamerája kinagyított gesztusokból építkezve, tárgyak és arcok szinte aprólékos körüljárásával hiteti el velünk, hogy a helytállás a legkisebbeket is a legnagyobbak sorába emelheti. Az emberek kicsinyesek, komikusak, olykor ostobán viselkednek, de még a legellenszenvesebb lénynek is vannak szeretere méltó vonásai.Az Éljen soká az úrnő nézője egy vidéki banketten összegyűlt társaság viselkedés-lélekrajzán mulathat. Olmi cannes-i nagydíjas, A facipő fája című 1967-es kétrészes filmjével idézi föl lombardiai gyermekkorának romantikus és nyomorúságos helyszínét. A rendezőt méltatói, többek között Godard, a francia újhullám nagymestere a hatvanas évek új nemzedékének legjobbjai közé sorolják.Olmi nagysága a szituációk lelki hátterének, a lélekállapotok változásának, a lét kegyelmi állapotainak filmszerű ábrázolásában rejlik. Inkább a tizenkilencedik század nagy orosz és fancia realista írói között kell hát keresnünk lélektestvéreit, mint a filmesek között.