Mendreczky Károly, a Magyar Televízió Rt. elnöke elmondta, hogy a résztvevők a helyszínen forgatott filmekkel versenyezhetnek. A híradós filmek csoportjában huszonöt, az etűd kategóriában huszonnégy, a gyermekfilm-portré műfajában huszonkilenc munka nevezési lapja érkezett Mátészalkára. A versenyzőknek Ungvár, Munkács, Beregszász, Szatmárnémeti, Nyírbátor, Mátészalka, Baktalórántháza térségében kell négy napon belül elkészíteni műveiket úgy, hogy a rendezvény utolsó napján a zsűri meghozhassa ítéletét. Kategóriánként három fő- és számos különdíj várja a versenyzőket. Az m2 műsorán március óta naponta láthatjuk a Kárpáti krónika című műsort. Mendreczky Károly reményei szerint a Magyar Televízió e fesztivál legtehetségesebb újságíróival erősíti meg a műsor határon túli és a vidéki tudósítógárdáját. Azt tervezik, hogy az egyre színvonalasabbá váló műsor szeptembertől átkerülhet az m1-re.
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke bejelentette, hogy jövő ilyenkor a tévés vetélkedővel párhuzamosan szeretnék megrendezni a Kárpát-medencei magyar rádiós újságírók versenyét is.
Televíziók a Kárpát-medencéből
Különleges televíziós fesztivál tájékoztatójára hívta meg tegnap a sajtó képviselőit Bolyáki Attila, a Szatmár-Bereg Nyilvánosságáért Alapítvány elnöke. Az alapítvány jóvoltából, Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár védnökségével, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió, valamint az Országos Rádió ésTelevízió Testület támogatásával Mátészalkán augusztus 21-tól 26-ig erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, alpokaljai, bácskai és anyaországi televíziós tudósítók, riporterek, szerkesztők mérhetik össze tudásukat az első Kárpát-medencei televíziós fesztiválon.
2001. 08. 17. 16:15
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!