Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter pénteken este fél nyolckor adja át az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermében a Dialektus néprajzi filmfesztivál négy nagydíját, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Duna Tv és az Artbooks Kiadó ajánlott föl a nemes célra. A mozi két kistermében szerdától péntekig a közönség leíró néprajzi, antropológiai művészfilmek, folklór témájú dokumentumalkotások fesztiválján vehet részt. A mustrát jeles antropológiai kutató-filmrendezők, Csorba Judit, Komlósi Orsolya, Domokos János, Füredi Zoltán szervezték meg a Vizuális Antropológia Alapítvány képviseletében. Ők maguk pontosan százötvennyolc alkotás előzsűrizése után választották ki a versenyprogramban szereplő huszonkilenc, illetve az információs vetítéseken látható negyvennégy munkát. A fődíjakat, valamint a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete és a Dunatáj Alapítvány különdíját a zsűritagok, Boglár Lajos, Könczei Csilla, Lammel Annamária, Péterffy András, Sárkány Mihály ítélik oda a szerencsés nyerteseknek. Szerdán reggel fél tízkor az információs vetítések sorozata a bírálóbizottság tagjai egy-egy alkotásának bemutatójával kezdődik.
Az érdeklődő közönség csak remélheti, hogy e fesztivál jövőre is folytatódik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával, s nem szakad meg az újjáteremtett hagyomány folytonossága.
Dialektus: filmművészet és folklór
2002. 04. 15. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!