A nyelv, ami megőrizhet

János evangéliumának kezdőmondata: Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, Ács Jenő Lélek-Naptáncz című kötetének egyik vezérfonala. A legutóbbi tíz esztendő termését felölelő, háromszáz oldalas könyv szokatlan méretével is imponál. „A nyelvben győzni fogsz” – mondja egyik kulcsversében a költő. Az ige erejével a kis népek évszázadokon át megőrizhetik azonosságukat, miközben világuralomra törekvő nemzetségek hullanak alá kétes dicsőségük piedesztáljáról, jobbára sokkal hamarabb, mint hinnék.
A költő hitet tesz arról is, hogy az örök gyilkosok, a világtörténelemben új és új alakban újjáéledő zsarnokok éppen akkor válnak végérvényesen vesztessé, amikor beteljesülni hiszik sátáni művüket: „s a feszítők fénylő csordája látja, hogy véréből ezüst-lélekszál fakad”, Ács Jenő evangéliumi ihletésű alapgondolatait még bonyolultabbá, cizelláltabbá teszi a kötetcímben és számos versben előbukkanó nap motívum, mint a sötétet előbb-utóbb legyőző örök fény megtestesülése, a világegyetem középpontja, a természet tavaszi újjászületésének jelképe. Az élet teljességéhez hozzátartozik a földi elmúlás, a halálfélelem és a földi pokoltól, a haláltáboroktól való rettegés is: „A férfiak rémálma ez, kések kígyóznak madárbegybe, pengeél az idő nyelve, szól szögesdrót-szavakat” (Sétálni sírdomb-vállasan).
A teljességbe beletartozik az emberi élet megannyi csodája is. A nemes borból áradó „tél-illat”, amelynek „cseppjeiben csillagok léptek”, a hitves iránti tiszta szerelem: „Ó, nekem beszélj, sugárszavad tiszta, / titkok rezzentik szirom-szemeid”, és a fiatalság legyőzhetetlen proteuszi ereje: „verőfény fürdet ifjú arczokat a szép levegő tágas udvarában” – Ács Jenő könyvének archaizáló nyelvezete, régi magyar irodalmat idéző veretessége, összetett képi, magyaros és időmértékes elemeket ötvöző gazdag ritmusvilága minden fogékony olvasót arra késztet, hogy kövesse a költőt a Lélek-Naptáncz világokat átölelő útján.
(Ács Jenő Lélek-Naptáncz, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2003.)