Catherine azt mondja, büszke arra, hogy a Michael Flatley által alapított Riverdance és Lord of the Dance együttesek segítségével – csakúgy, mint testvérei – a világ éltáncosainak sorába emelkedhetett. Míg testvérei a kipróbált tánckarok tagjaiként gyönyörködtetik a közönséget – Michael Patrick nyolc éve vezető táncosa, Georg Bernard pedig megbecsült tagja a Riverdance-nek, Barry John pedig a Las Vegasban fellépő Lord of the Dance táncosa –, Catherine önálló útra lépett, és saját együttest alapított. Az együttese nem kíván elmerülni a kelta történelem egyébként kétségkívül izgalmas részleteiben, sokkal inkább arra koncentrál, hogy életképeket villantson fel annak misztikus világból.
Erre kitűnő példa a lenyűgözően professzionális megoldásokkal operáló Álarcosból, az ír tánc minden virtuozitását megmutató Katonák és Figurák, illetve a Könynyű, mint a pihe című, mágikus mesevilágot idéző produkció. A táncok többnyire a szteppelemekből építkező, nehéz cipőben táncolandó koreográfiákra épülnek, de van néhány légisen könnyed, balettelemeket alkalmazó produkció is, amelyek szintén nagy tánctudást igényelnek. Ám kétségtelen, hogy a közönség szívében a nehéz cipőben előadott, a pergő dob ritmusával vetekedő koreográfiák foglalják el az első helyet. Ehhez járul a koreográfiákat kísérő zene hatása, aminek titka, hogy Catherine Gallagher bátran nyúl a dzsessz-, a drum and bass és a klasszikus zene elemeihez, és virtuózan alkalmazza őket. Az már csak hab a tortán, hogy a koreográfiákat az ő szólói teszik átütő erejűvé.
Flatley után szabadon
A világot rövid egy évtized alatt meghódító tánc művészei évről évre újabb és újabb meglepetésekkel, elődöket túlszárnyaló performance-okkal kápráztatják el népes rajongótáborukat. Az újabb titánok egyike, Catherine Gallagher csapatával, a The Irish Dance Experience tagjaival december 11-én 19 órától a debreceni Főnix Csarnokban csillogtatja meg tudását.
2005. 12. 05. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!