Yuppie-élettörténet egy örök Vandával

Haklik Norbert
2006. 01. 01. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha zuhanással álmodik az ember, valami rossz történik vele a munkahelyén, az egyetemen vagy a szerelemben – morfondírozik Böszörményi Zoltán Vanda örök című regényének főhőse az első fejezetben. Rudolf azonban nem hisz az efféle babonaságokban – inkább magára veszi frissen vasalt fehér ingét, és amikor „a keményítő kellemes illata megcsapja az orrát”, rögvest megnyugszik. Rudolf számára ugyanis a keményített ing az élet egyik legszükségesebb, biztonságot adó kelléke – ő korunk hőse, igazi yuppie, aki délelőtt autókat lízingel, délután pedig filozófia szakos hallgató. Mindemellett unott házasságban él feleségével, minek következtében szexuális ínyencségekre bármikor kapható Vandáját is rendszeresen látogatja, szellemi izgalmakban pedig évfolyamtársa, a titokban kéjnőként dolgozó Nina jóvoltából van része. Ezek a személyek határozzák meg Rudolf életét. Mint az egyik fejezetben mondja: „Bármi legyen, csak igaz legyen. Meggyőződni róla nem az én feladatom. Küszködjék ezért más. Én az élet lobogását, a vágyak szamócaízét kedvelem.”
Csakhogy Rudolf életében lassan, de biztosan minden összeomlik. Üzlettársai átverik, szerelme rejtélyes módon meghal, hősünk pedig kénytelen szembesülni a kérdéssel: eddigi élete során vajon „csak gondolta, hogy létezik”, vagy valóban ő alakította önnön sorsát. Az igazi kérdés persze az, hogy a történtek ismeretében képes-e változtatni önmagán. Bizonyára sokakat taszít majd a Vanda örök főhőse, azonban ennek a műnek már csak így van tétje. A költőként több kötetet jegyző Böszörményi első regényében ugyanis a francia egzisztencialisták hagyományait hangolja át korunk karrierista yuppie-világára, amelyben sokan csak gondolják, hogy léteznek, s amelyben – mint az utolsó oldalakon kiderül – még maga Vanda sem örök.
(Böszörményi Zoltán: Vanda örök. Míg gondolom, hogy létezem. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005. Ára: 2480 Ft.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.