Alföldi Róbert hazaszeretetről és Vidnyánszky Attiláról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Alföldi Róbert egyelőre képtelen gratulálni Vidnyánszky Attilának pályázati győzelméhez – ismerte be a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója, aki úgy véli, kettejüket egymás ellen fordították.

tgi
2012. 12. 19. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pályázat eredményéről Alföldi Róbert így vélekedett: „Teljesen normális, jogszerű helyzet, amit nem kell végigjátszani. De akkor mondjuk ki férfiasan, egyenesen: Robi, köszönjük szépen, nem ezt szeretnénk, hanem ezt szeretnénk. Mind a két fél felnőtt, tiszteletben tartja a másikat azáltal, hogy tiszta helyzetet hoz létre.”

Vidnyánszky Attila pályázatában egyfajta paradigmaváltás szükségességéről is írt: arról, hogy a szekértáborokban való gondolkodás idejétmúlt. Alföldi Róbert mostani nyilatkozatában hasonló gondolatokat is megfogalmazott, hiányolva a színházi szakma egységességét, a felnőtt, férfias, egyenes mondatokat. „Most félelem van, igazodás van, gyávaság van, pedig elérkezett az idő, mikor teljesen lényegtelen, hogy ki milyen pártra szavaz” – vélte Alföldi Róbert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.