István, a király: tüntetések, unalom

Az Arénában állították színpadra az Alföldi Róbert rendezésében Szegeden már bemutatott István, a királyt. Budapesten szélsőséges csoportok hirdettek tüntetést az előadás ellen és mellett.

tgi
2013. 08. 30. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A királydombi ősbemutató 30. évfordulójának tiszteletére a Szegedi Szabadtéri Játékokon Alföldi Róbert új rendezésében, kortárs megjelenítésben mutatták be az István, a király című rockoperát. Az augusztus 17-én, 18-án és 20-án színpadra állított három előadás élesen megosztotta a közvéleményt. Sokan a darab és az eredeti előadás szellemiségének megcsúfolását látták a szegedi produkcióban, amelyet az RTL Klub közvetítésének köszönhetően országszerte százezrek követtek a tévé képernyőjén keresztül.

Az előadás létrejöttében közreműködtek a darab szerzői, Bródy János és Szörényi Levente is. Előbbi elégedett volt az eredménnyel, Szörényi azonban – amellett, hogy elfogadta Alföldi rendezését – bírálta a szereplők gyenge énekhangját. A bemutatót követő botrány kapcsán Szörényi úgy nyilatkozott, hogy „valamiféle szennyhullám tör elő az emberekből, ez abszolút tetten érhető az interneten. Nem is látták, de ömlik a szenny.”

A heves indulatok ellenére, vagy talán éppen azért, az augusztus 30-ra tervezett budapesti bemutatót akkora érdeklődés övezte, hogy a szervezők még egy előadást beiktattak, így az előadás 31-én is látható lesz a Papp László Sportarénában.

 

A Kárpát Haza Őrei Mozgalom tüntetéssel kívánt tiltakozni a bemutató ellen. Az Aréna mellé meghirdetett eseményhez csatlakozott a Magyar Nemzeti Gárda, a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem és a Nemzeti Érzelmű Motorosok.

Közleményben ítélte el a megmozdulást a Demokratikus Koalíció, amely azonban a közleményen túl nem vesz részt az előadás védelmében. A másik szélsőséget a Tolerancia csoport képviselte hangosan. Szimpátiatüntetésükön jelen voltak a szintén szélsőséges Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége képviselői is.

Este hat óra körül kezdtek el gyülekezni a darab ellen demonstrálók a Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán, a szimpátiatüntetők pedig az Aréna Hotel előtt, hét óra tájban. Mindkét csoport nagyjából száz-százötven főből állt. A Tolerancia tüntetőinek felszólalásai főképp arról szóltak, hogy a homoszexuálisok is emberek, nem lehet kirekeszteni őket a társadalomból, és hogy egy homoszexuális ember által rendezett darab nem lehet pusztán emiatt kevesebb, mint egy nem homoszexuális ember által rendezett. Hanthy Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a magyar kormány nem tesz meg mindent a szélsőségek visszaszorításáért.

Közben a szélsőséges tüntetők felvonultak az Aréna főbejáratához, ahol közben már az előadásra érkező nézők is összegyűltek. A tüntetők öt-tíz fős kis csoportokban telepedtek le a bejárat közvetlen közelében, és folyamatosan szidalmazták az érkező nézőket, akik közül sokan jöttek családosan, kisgyerekkel. A mondandójuk lényege az volt, hogy a nézők a jegy megvásárlásával a nemzetgyalázáshoz asszisztálnak. Több néző felháborodásának adott hangot, hogy szidalmazzák, amiért jegyet vásárolt.

Az oldalbejáratnál két-háromszáz méteres sor alakult ki. Rendőrsor választotta el a közönséget a tüntetőktől, de ennek ellenére lassú volt a beengedés, mert csak két kaput nyitottak meg. A benti kivetítőkön többek között az Alföldi rendezte Kőmíves Kelemenből játszottak be részleteket. A színpadkép a szegedi előadásból már ismerős volt, az Aréna telítettsége nagyjából kilencven százalék.

A közönség körében korosztálytól függetlenül az volt az általános vélemény, hogy azért jöttek el az előadásra, mert érdekelte őket, mit kezdett Alföldi Róbert a darabbal, de nem akarják az előadást az eredetihez hasonlítani, mert tisztában vannak vele, hogy az egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Sok néző látta már az RTL Klub közvetítését, és a legtöbbek szerint a színészek teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. Többen amellett érveltek, hogy létjogosultsága van egy történelmi mű aktualizálásának. Bár olyan példát is felhoztak, amely a színháztörténetben negyven évvel ezelőtt lecsengett divatirányzat (például Peter Brook bőrdzsekis Shakespeare-rendezései).

Negyed kilenckor, az előadás kezdete után nem sokkal nagyjából húsz-harminc ellentüntető átvonult a főbejárattól az Aréna Hotel előtti területre, ahol farkasszemet néztek a szimpátiatüntetőkkel. Az ő csoportjuk ekkorra száz főre apadt, és további beszédek is elhangzottak. Továbbra is hangsúlyozták, hogy szerintük a kormány a felelős a szélsőjobboldali erők jelenlétéért.

A nagy erőkkel jelen lévő rendőrök tökéletesen elzárták a két csoportot egymástól. Háromnegyed kilenckor véget ért a szimpátiatüntetés, a tüntetők kisebb csoportokban, a rendőrök gyűrűjében a metróhoz vonultak. Közben az előadás ellen tüntetők próbálták más irányból megközelíteni a felbomló szimpátiatüntetőket, de a rendőrök elszigetelték az elvonuló csoportokat. Kilencre gyakorlatilag mindkét csoport tagjai távoztak, csak a rendőrautók maradtak a helyszínen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.