Drága Tibi! A megszólítás a Te esetedben nem közhelyszerű, hiszen az arra érdemeseknek kijárt Tőled egy „drágám” – nemtől és kortól függetlenül. Ami bizony ritka kitétel mai szeretethiányos, érdekközpontú világunkban.
Ahol az érdek–érték ellentét örök párharcában Te csakis az utóbbit tudtad elképzelni. Ha nem így lenne, ugyan miképp tudtál volna olyan műveket alkotni, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita magyar fordítása, vagy akár az önálló darabként megírt Sztárcsinálók? Amelyek tőled annyira hitelesek voltak!
És tudod, miért? Mert mindezt átélted. Mert „oly korban éltél”, mikor a rock and roll még „ügy” volt.
Igen, halálosan komolyan vettétek a Radics Bélával, Barta Tomival közös dzsemmeléseket, a kölyökkori zenekarosdit. Mikor mi, pattanásos kamaszokként rostokoltunk a recsegő rádiókészülékek előtt, vajon mikor szólal meg végre egy Jimi Hendrix- vagy Cream-nóta; Te már tudtad, amit mi csak próbáltunk megfejteni: magyarra fordítottad őket, mondván, lehetőleg ne csak ordítsuk Eric Claptont, de értsük is.
Azt is kevesen tudják – mert nemigen dicsekedtél vele –, az első magyar nyelvű szövegeket igenis Te vetetted papírra.
Fotó: Béres Attila
Ma is eszembe jut néha a Rákóczi, vagy a Táncsics hajó, ahol a Sakk-Matt romjain felépült Korong együttessel, Dancsák Gyuszival, Csuha Lajossal, Bódi Magdival és a többiekkel elejétől végéig megjelenítettétek a Jézus Krisztus Szupersztárt. Magyarul. Milyen évet is írtunk ekkor? 1973-at. Mikor még javában tombolt az antiklerikális, dialektikus materializmust sulykoló, bár puhának nevezett diktatúra.
Miklós Tibor váratlanul ment el, 66 éves korában, szombaton érte a halál. Életművéről itt olvashatnak.
A magyar musical örökbe fogadója teli volt még tervekkel, amelyekről néhány nappal ezelőtt az MNO Grundnak mesélt. Ez volt az utolsó interjúja.
Mindegy, a kocka már el volt vetve. Senki nem akadályozhatta meg, hogy megcsináld az első magyar Rock Színházat. Jóformán a semmiből. A kölcsönkért katonai díszletekből, állandó „telephely” hiányában. Csak a Te és választott színésztársaid lelkesedése vitt, hajtott előre. Ha kidobtak az ajtón, visszamásztál az ablakon, mert a színház mindent vitt. Amellett csak a család, a család szeretete rúghatott labdába. Mindkettő, mindvégig elkísért.