– Hogyan és mikor jött létre a W. H. Shakespeare mostani felállása?
– Elég régóta ismerem a tagokat, és amikor a zenekar létrejött, a fejemben már megvolt egy hangzás – ehhez az előre elképzelt hangzáshoz céltudatosan kerestem zenészeket. Senát tizennyolc éves kora óta ismerem, és végigkövettem a pályafutását. Ő ahhoz szokott hozzá, hogy a színpadon a saját szövegeit adja elő – emiatt nem is voltam abban biztos, hogy elvállalja-e, hogy tagja legyen a W. H.-nak. Pár közös próba után megtalálta a hangját, elkapta azt az ívet, amiből kiderült, miként fog összeállni az előadás.
– A produkció jelenlegi formája hogyan jött létre?
– Sokat dolgoztunk együtt Nádasdy Ádámmal, eleinte ő készített fel minket. Amikor tisztázódott, hogy melyik szonettekkel szeretnénk foglalkozni, azokról nyersfordításokat készített nekünk. Ádámot régóta ismerem különböző színházi munkákból, illetve tudtam róla, hogy nagy Shakespeare-szakértő és fordító. Leginkább azt köszönhetem neki, hogy megtanított arra, hogyan olvassam és értelmezzem a szonetteket.
– Mennyire szólt bele a zenekar munkájába?
– Ádám nem instruált bennünket úgy, mint egy színházi rendező. Élővé tette számunkra a szonetteket, de azt ránk bízta, hogy a későbbiekben mi hogyan interpretáljuk azokat. Eljött próbákra és koncertekre, majd leültünk, és órákon át magyarázta nekem a szövegek értelmét. Fontos, hogy ezeket a szövegeket a közönség is értse: éppen ezért eleinte volt olyan fellépésünk is, amikor eljátszottuk a szonetteket és utána Ádám elemezte azokat a közönségnek.
– Mi alapján választjátok ki a műveket, melyeket feldolgoztok?
– Azokat a szonetteket választjuk ki, amelyekről azt érezzük, hogy meg tudjuk szólaltatni, s nem feltétlenül azokat, amelyek a kedvenceink. Hozzám például a 66. szonett áll közel, mert kamaszkoromban megfogalmazott egy olyan dolgot, amit akkoriban éreztem. Amikor olvas egy szonettet valamelyikünk és elkezd tőle zsongani a feje, és úgy érzi, hogy valahogyan meg tudja ragadni, akkor azt kiválasztja, és mi feldolgozzuk.
– A zenekar vezetőjeként mennyire irányítasz, diktálsz?
– Vezető vagyok, de demokratikusan működik a zenekar, mindenkinek van vétójoga. Vannak szerzői számok, amiket a zenekar egyes tagjai írnak, és vannak olyanok, amelyeket közösen alkotunk meg. Valahol én irányítok a háttérből, de nem erőltetem rá senkire az akaratomat.
Márkos Albert
Fotó: Pereszlényi Erika
– Nagyon figyeltek egymás mozdulataira a játék közben...
– Így van, ez egy alapvető jellemvonása a zenekarnak. Az a mód, ahogyan zenélünk, sokkal inkább hasonlít egy klasszikus kamaraformáció játékához, amely kortárs és félig-meddig improvizatív zenét játszik. Ez a komolyzenei képzettségünkből eredeztethető: Samu dzsessziskolába járt és hozzám hasonlóan a Zeneakadémiára, Hunor szintén dzsessziskolában végzett. Azt, amit mi improvizációként adunk elő a színpadon, non-idiomatikus improvizatív zenének hívják, a mi előadói attitűdünk is sugározza ezt a jelleget. Ahhoz, hogy az improvizáció jól hangozzon, összhangban legyen, tűhegyes koncentrációra van szükség – mind a zene, mind a csapattagok terén. Kevés improvizatív darabunk van, ilyen például a What potions have I drunk of Siren tears.
– A taps után inkább előre megírt számokat adtok elő, vagy jobban szerettek improvizálni?
– Esete válogatja: van olyan, hogy készülünk arra, hogy a tapsnál ezt vagy azt a művet játsszuk el, de nem tapsolnak vissza. Előfordul az is, hogy felírjuk, hogy melyik számot játsszuk majd, előadjuk, és még egyszer visszatapsolnak – ez azért izgalmas, mert olyankor nem tudjuk azonnal, hogy mi lesz, és hirtelen döntünk, ebből általában improvizáció alakul. Előfordult, hogy nem készültünk rá, és mégis visszatapsoltak.
– Az első lemez 2009-ben, a második 2012-ben jelent meg. Mikorra várható a harmadik?
– Dolgozunk rajta, már van négy dal, ebből hármat én írtam, Hunor pedig egyet, amit már játszunk a koncerteken, a címe: Blow, blow, thou winter wind. Leginkább mi ketten veszünk részt aktívan a zeneszerzésben. Időszakosan próbálunk: amikor készülünk egy lemezre, egy nagyobb koncertre, vagy ha hívunk vendégeket, akkor próbálunk intenzíven négy-öt napot.
– Szoktatok vendégeket hívni a fellépésekre? Van olyan művész, akivel még nem játszottatok, de a későbbiekben szeretnétek?
– Az a tervünk, hogy 2014-ben a Művészetek Palotájában adunk egy koncertet, ahol Ónodi Eszter lesz a vendégünk. Ugyanis mindig angolul szólalnak meg a szonettek, és szeretnénk egy olyan fellépést, ami kétnyelvű – az Eszterrel kiegészült koncert lehet, hogy ilyen lesz, de ez majd a próbafolyamatok során kiderül. Eddig két alkalommal volt olyan koncert, amikor eljátszottuk a darabot, Sena közben elénekelte angolul a szonettet, és miután befejeztük, valaki felolvasta a szöveget magyarul. Az egyik ilyen fellépésen Néder Pannival, a másikon Lackfi Jánossal dolgoztunk együtt idén, a Művészetek Völgyében.
– Legközelebbi fellépés?
– November 23-án, szombaton lesz koncertünk a Trafóban, ahová vendéget hívunk, az Akkezdet Phiai tagjait, Süveg Márk Saiidot és Závada Péter Újoncot. Ez a koncert azért lesz különleges, mert a szonettek inspirálták őket, továbbgondolták azokat, és ez alapján olyan új slam szövegeket írtak, amiket a W. H. zenei aláfestésével adnak majd elő.
