Így írtak ők a magyar faluról

A falvak és az irodalom viszonyáról rendez konferenciát az MMA. A szervezőt, Ács Margitot kérdeztük.

– Miért fontos ön szerint, hogy egy konferencián egészében tekintsék át ezt a korszakot, és külön kiemeljék a faluábrázolás témáját?
– Korántsem fogjuk tudni egészében áttekinteni sem a korszakot, sem a témához köthető műveket. Ez a konferencia csak az első szemlézést végezheti el,mintegy jelezve az eddigi hiányt. Olyan irodalomértelmezési gyakorlat terjedt el az elmúlt évtizedekben, amely az irodalmat immanens jelenségként, a társadalmi-történelmi környezettől, sőt az író-költő személyes indíttatásaitól is elszakítva vizsgálta. A szocreálra való heves visszahatásként a valóságreferencia fogalma félelmetes tabuvá vált. Ez bármennyire logikus fejlemény, kétségtelenül a ló túlsó oldalára lökte át az irodalmárok zömét. Ezért nem volt kísérlet az irodalomtörténészi szakma részéről – legalábbis nem tudok róla, ha netán volt ilyen – egy-egy társadalmi folyamathoz kapcsolódó témakör átvilágítására. Az első kísérlet a faluábrázolás szemlézésére a mi konferenciánk. Eszemben sincs egy irodalmi mű értékét a témája alapján mérni, fel sem merül, hogy a konferenciánkon tárgyalt műveket mondjuk a városi életről, a külföldi utazásokról vagy az arisztokrata, illetve polgári családok történetéről szóló művek fölé emeljük. De két okot is tudok, amiért érdemes számot vetni azzal, mit őriz meg irodalmunk a falu elmúlt ötven év alatt végbement változásából. Az egyik ok az, hogy a falu mint az első otthon sok embernek fontos ma is, azoknak is, akik elhagyták, azoknak is, akik ott maradtak. Hadd tudjanak róla, hogy vannak irodalmi művek, amelyekben rátalálhatnak érzéseik, emlékeik rokon változatára. A másik ok ugyanaz, amiért az emberiség múzeumokat rendez be a legdigitálisabb technika korában is: a pillanatról pillanatra semmibe vesző élet megörökítésére, archiválására való ösztönös törekvés. Azok a falvak, amelyek már nincsenek vagy holnap nem lesznek, ezekben a versekben, leírásokban örök életűek. Egy virtuális múzeum ez az irodalomban.

– Milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből a faluábrázolásokból? Mennyiben követi nyomon a kortárs irodalom a falu életének kortárs átalakulását?
– A konferencia előtt vagyunk még, az előadásokat nem ismerem, következtetés helyett hadd mondjam el inkább, hogy mit sugalmazott a szervezés során a kiválasztandó anyag. Semmiképpen sem nosztalgikus idillt a régi, érintetlen falu iránt. Fájdalom, szomorúság hat át majd minden emléket, gondoljunk csak arra, mennyi feszültség szorul Szabó Istvánnak még a hagyományos faluban játszódó novelláiba, mennyi fájdalom Ágh István verseibe, amelyek viszont már a kiürült szülőházba visznek el. Még Lázár Ervin mitológiába költöztetett pusztáján is szomorúság kísért. S akkor még nem szóltam a brutális pusztítás megörökített tényeiről. Illúziótlan leírás a falusi életről, a falusi sorsról majd mindegyik mű, amellyel az előadások foglalkoznak. De a szeretethez nem kellenek illúziók. Sőt, szeretni csakis illúziótlanul lehet. Azt hiszem, az író mindig hajlik a keserű igazságok kimondására, s ennyiben többnyire nemigen törődik „az élet élni akar” igazságával. Szeretném, ha mégis eljuthatnánk annak hiteles kimondásáig, hogy az újféle falu is életkeretet nyújt, csak új kultúrát kell teremteni benne. A hely szeretete nélkül ez nem fog menni, a helyet ezért meg kell ismerni. Ez a harmadik ok, amiért érdemesnek láttuk megszervezni ezt a konferenciát.

– Szó lesz-e a konferencián arról, hogyan helyezhetők ezek az ábrázolások európai, nemzetközi kontextusban?
– Nem kértünk fel e témára előadót, hiszen a konferencia keretét maga a célul kitűzött szemlézés is erősen feszegeti. Úgy vélem, a Kárpát-medencei magyar irodalmi áttekintése is tágította a témakört, hiszen nemcsak a magyar lakosság sorsa volt a paraszti életforma felszámolódása, ez várhatóan az előadásokból is kiderül. Egészen másféle kitekintésre számíthatunk az irodalmunk mítoszi vonzalmait mindig nemzetközi, főleg dél-amerikai párhuzamokkal leíró Jánosi Zoltán részéről. De, mint jeleztem, e konferencia folytatást kíván, és nemcsak az egyetemes irodalomban kutathatnánk tovább a téma felbukkanását, közvetlenebb feladat is van: a magyar képzőművészetből, film- és fotóművészetből lehetne kiegészíteni a falu virtuális múzeumát.