Kovács Kati, Mácsai Pál és Snétberger Ferenc is Kossuth-díjat kapott

Jókai Anna íróé a Kossuth-nagydíj, John Lukacs történész Széchenyi-nagydíjat kapott.

Grund
2014. 03. 14. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az idei díjazottak ismerik a »mindennek javára lenni« Weöres Sándor-i parancsát, amelynek kiteljesítésében segítségükre lehetett a rákérdezés és rácsodálkozás képessége, a megértés kíváncsisága és az a kitartó konokság is, amellyel igazukhoz és céljaikhoz ragaszkodtak, ami minden teljesítmény igazi mozgatója” − hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében.

„A mai napon, március 15. előestéjén ki kell mondanunk, hogy egy közösség erejét nemcsak a közös hit, a közös akarat, a közös cél, a közös elszánás és a közös cselekvés jelenti: a jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos. Mert segítségükkel nem pusztán erőinket adjuk össze, hanem általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket” – fogalmazott  Áder János.

Idén Jókai Anna Kossuth-díjas írónak, esszéistának a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért ítélték a Kossuth-nagydíjat.

Húsz művész kapott Kossuth-díjat: Mőcsényi Mihály Széchenyi-díjas építész; Dobai Péter József Attila-díjas író, költő, dramaturg; Temesi Ferenc József Attila-díjas író, műfordító, színműíró; Baráti Kristóf Liszt Ferenc-díjas hegedűművész; Bohus Zoltán Munkácsy Mihály-díjas üvegtervező iparművész; Németh János Munkácsy Mihály-díjas keramikusművész; Boráros Imre nyugalmazott színművész, a komáromi Jókai Színház alkotója; Hámori Ildikó Jászai Mari-díjas színművész, a Pesti Magyar Színház tagja; Kóti Árpád Jászai Mari-díjas színművész, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja; Mácsai Pál Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Örkény István Színház igazgatója; Béres János furulyaművész, népzenekutató, zenepedagógus; Hegedűs Endre zongoraművész, professzor; Jávori Ferenc „Fegya” zeneszerző, előadóművész, a Budapest Klezmer Band zenekarvezetője; Kiss B. Attila Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház művésze; Kobzos Kiss Tamás Liszt Ferenc-díjas előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, népzenetanár; Kovács Kati előadóművész, dalszövegíró, színész; Orbán György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense; Snétberger Ferenc gitárművész, zeneszerző; Takács Klára Liszt Ferenc-díjas operaénekes; és Tímár Sándor nyugalmazott koreográfus, néptáncpedagógus.  A Vujicsics Együttes tagjai megosztva részesültek az elismerésben.

Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en Széchenyi-díjat kaptak. A Magyar Érdemrendet 29-en vehették át. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át.

(Nyitóképünkön: Kobzos Kiss Tamás és Kovács Kati)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.