L. Simon: Az árulók fejét karóra tűzik

Az elmúlt négy év kultúrpolitikai küzdelmeit ismerheti meg testközelből az olvasó a politikus tollából.

thy
2014. 03. 23. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A többféle műfajba sorolható írásokat (parlamenti és megnyitóbeszédek, interjúk stb.) egybegyűjtő, Polgári kultúrpolitika – Eredmények és dilemmák című kötet szerzőjét az előszót jegyző Orbán Viktor miniszterelnök egyenesen kultúrpolitikus fenegyerekként említi, és valóban, a szerző sem politikusként, sem a kulturális élet aktív résztvevőjeként nem tért ki a viták és a konfliktusok elől.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy láthatóan élvezettel ront neki megkövesedni látszó közhelyeknek és az általa idejétmúltnak vélt gondolkodási sémáknak is. A kötet bemutatóján is azzal szembesítette a közönséget, hogy értelmiségiként és művészként le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a gyakorlati politika menetére komoly befolyást lehet gyakorolni. Ahogy fogalmaz: anakronisztikus helyzet éppen ezért, amikor értelmiségiek ülnek össze, hogy eldöntsék például, ki legyen a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje – utalt a volt kulturális államtitkár, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke egy nem is olyan régen megtörtént esetre. De nincs ok a sértődésre – tette hozzá –, ehelyett a szakmai összefogást és az önszerveződést emelte ki.

Saját politikai pályafutásával kapcsolatban azt emelte ki, hogy nagyon sokan nem hitték el a saját politikai közösségén belül sem, hogy konfliktusvállaló alkatával ilyen sokáig eljut. Szerinte viszont a nem bejáratott módon is lehet előrehaladni, és nem kell ahhoz LMP-snek lenni, hogy valaki máshogy művelje a politikát. De ellenfelei is félreismerték – tette hozzá L. Simon –, amikor azt hitték, államtitkári megbízatása visszavonása után csalódottságában majd hozzájuk csapódik. Akik ezt gondolták, azok nem olvasták el elég alaposan az Egri csillagok árulókra vonatkozó részeit, mert akkor tudnák, az árulókra milyen sors vár – mondta az író-politikus.

Az elmúlt négy év sajátos nézőpontú kultúrpolitikai összegzéseként is felfogható kötetet Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója méltatta. Hatos szintén kiemelte a konfliktusok vállalására való hajlamot, ugyanakkor szerinte L. Simon a megegyezésre törekvés embere is, aki nagyon tudatosan építi fel életpályáját. Az elmúlt négy év a főigazgató szerint az 1989 után fokozatosan eltűnő illúziók után a reményadásról szólt. Ebben a munkában szerinte L. Simon László Klebelsberg Kuno példáját tartotta és tartja mindmáig szem előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.