A Várkert Bazár szabadtéri részeit a kert építése miatt, az előzetes terveknek megfelelően zárták le a látogatók előtt. A Várkert Bazár történetét, Ybl Miklós munkásságát, illetve a felújítás közben talált régészeti leleteket bemutató kiállítások azonban továbbra is látogathatók a déli palotákban – áll a közleményben. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben az április 3-i megnyitó után nem zárt be újra a Várkert bazár, az Égigérő blog szerzője szerdán járta be a kiállításokat, amelyek a szokásos múzeumi nyitvatartási rend szerint hétfő kivételével mindennap nyitva vannak.
A déli paloták és az Öntőház udvar között több mint ötezer négyzetméteres neoreneszánsz kertet alakítanak ki. A területen jelenleg negyvenöten dolgoznak. Az elkövetkező hetekben 8115 konténeres cserje, 309 konténeres kúszónövény, illetve 3693 egynyári palánta kerül a helyére. Emellett lefektetnek 4218 négyzetméternyi gyepszőnyeget és elültetnek 116 facsemetét.
A közművek kialakításával és a növények ültetésével párhuzamosan közel ezer négyzetméter út és gyalogösvény készül, továbbá a helyükre kerülnek a közparkként funkcionáló kert közterületi bútorai is. Az időjárás függvényében várhatóan egy-másfél hónapig tartanak majd a kertészeti munkák – áll a közleményben. Ehhez kapcsolódóan a Triton-kút, a Medvemaszkos-kút és az úgynevezett Vesemedence is elkészül.
A Várkert Bazár építésének második ütemében készül el a Várhegy oldalába, a föld alá épített háromszáz férőhelyes mélygarázs, illetve az Ybl Miklós által tervezett épületegyütteshez kapcsolódó, akár 900 néző befogadására is alkalmas multifunkcionális rendezvényközpont. Az első ütemben átadott, 131 éves Várkert Bazárhoz kapcsolódó terekben már a gépészeti és burkolási munkákat végzik, hamarosan megkezdődik a nézőtér kialakítása is.