Mindezzel párhuzamosan nemcsak az LSC, hanem a tervek szerint több nevezetes New York-i épület – így az Empire State Building is – a Rubik-kocka színeivel lesz megvilágítva, a Hudson folyón pedig úszó gumikocka csinál hírverést a rendezvénynek. A kiállítás honlapja (brc.lsc.org) szerint a Beyond Rubik\'s Cube 650 négyzetméteren mutatja be a Rubik-kocka történetét, valamint annak a világra gyakorolt hatását, az általa megihletett logikai játékokat, mérnöki és művészeti alkotásokat.
Az eredeti prototípusok, kísérleti tárgyak, korabeli felvételek és archív Rubik-interjúk mellett az érdeklődők betekintést nyerhetnek a matematikai kísérletek és a számítógépes algoritmusok világába, de a Rubik-kocka mint a popkultúra egyik ikonja is megelevenedik a digitális médián, a különböző műalkotásokon és tárgyi eszközökön keresztül.
A kiállításhoz az elkövetkező hónapokban utcai vásár, tudományos gála, művészeti kiállítás, mérnökfesztivál, robotépítési és jégszobrászati verseny is kapcsolódik. Augusztus 1. és 3. között tartják majd az Egyesült Államok Rubik-kocka-bajnokságát, és egy későbbi időpontban egy gyorsasági világversenyt is rendeznek a logikai játék kirakásából, emberek és robotok részvételével.
Az amerikai kiállítással egy időben Magyarország is megemlékezik a Rubik-kocka 40. születésnapjáról. Vasárnap a közmédia Rubik 40. – A magyar kreativitás napja elnevezéssel egész napos műsorfolyammal jelentkezik. A Design Terminálban zajló programokról a nap folyamán többször is beszámolnak a rádiós és televíziós műsorok, emellett stúdióbeszélgetésekből, kisfilmekből ismerkedhetnek meg a nézők és a hallgatók magyar feltalálók, tudósok munkájával. Nyáron pedig a Sziget fesztiválon egy héten keresztül kiemelt kocka-programsorozattal várják az érdeklődőket.
