Létezik még ilyen nagyságrendű kulturális rendezvénysorozat az országban? – kérdeztem Bús Balázst, Óbuda-Békásmegyer polgármesterét, a fesztivál fővédnökét. – Van, de az is Óbudán. Sziget Fesztiválnak hívják – felelte nevetve a lokálpatrióta kerületi elöljáró.
A párbeszéd az eseménysorozatot beharangozó sajtótájékoztatója után hangzott el, ahol megtudhattuk, mi rejlik az immár országos jelentőségűvé nőtt óbudai nyári kulturális bőségkosárban.
Az esemény nyitónapján, június hetedikén a Korok Fesztiváljával indul a kavalkád. A Flórián térről az Amfiteátrumig vezető jelmezes sétával kezdődik az egész napos esemény, amelynek során az egykori római provincia mindennapjaitól kezdve a középkoron át Krúdy Gyula századfordulós Óbudájáig tartó – nem virtuális – időutazáson vehetünk részt.
A legnagyobb nézőszámra tervezett események zöme idén is zenei előadás lesz. A Kossuth-díjas bluesénekes, színész és költő, Földes László Hobo három műsorral is közönség elé áll. Hobo koncertjei mellett háromnapos bluesfesztivált és élvezhetnek a műfaj kedvelői.
Az idei Óbudai Nyár szenzációja az újra aktívvá vált East zenekar életműkoncertje lesz. Móczán Péter, a nyolcvanas-kilencvenes években fénykorát élő progresszív rockot játszó együttes vezetője elmondta, hogy a kétrészes előadáson a zenekar két legfontosabb zenei korszakának anyagából állították össze a programot.
Kivételes zenei csemegének ígérkezik a Djabe együttes produkciója is, akik az egykori Genesis együttes gitárosával, Steve Hackett-tel lépnek fel.
A nyári programban fellép még a Csík Zenekar Dresch Mihállyal és Berecz Jánossal, a Benkó és a Molnár Dixieland Band, Demjén Ferenc, a Muzsikás együttes, Orosz Zoltán harmonikaművész és a Kaláka együttes is.
A zenei programokhoz kapcsolódik Presser Gábor és Adamis Anna kultikus rockmusicalje, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadása is.
A komolyzene kedvelői sem csalódnak idén. Az Óbudai Danubia Zenekar az új művészeti vezető, Hámori Máté karmester vezényletével Haydn és Brahms műveiből összeállított műsorral nyitja meg a fesztivált. A koncerten közreműködik a kiváló csellista, Kurucz Krisztián is.
A zenekar másik előadásán, amelyet Héja Domokos vezényel, két kiváló énekesnőt, Hajnóczy Júliát és Balga Gabriellát is hallhatjuk.
A színházrajongók a már említett Képzelt riport musical mellett kiváló prózai előadásokat is láthatnak. A nagy négyes című angol darabban Molnár Piroska, Vári Éva, Szacsvay László és Benedek Miklós játéka örvendezteti meg a közönséget, Gálffy László rendezésében.
A másik színházi csemegének A szív hídjai című előadás ígérkezik. A tavalyi programsorozat részeként már megérdemelt sikert aratott előadás szerelmespárját idén is Udvaros Dorottya és László Zsolt alakítja.
A Felolvasószínház műsorán Fráter Zoltán Óbudai csodadoktor című színműve szerepel, amelyet Krúdy Gyula írásaiból állított össze a szerző.
Nem csalódnak azok sem, akik a Bohumil Hrabal születésének századik évfordulója tiszteletére előadott Szigorúan ellenőrzött vonatok című regény színműváltozatát választják. A darabban közreműködik Jordán Adél, Elek Ferenc és Tasnádi Bence, valamint Matisz Flóra fuvolán és énekkel.
Csákányi Eszter zenés esttel lepi meg a közönséget, amelyben az örök Nő arcait mutatja meg sok humorral, empátiával és öniróniával.
Az Aquincumi Múzeumban Jékely Zoltán Oroszlánok Aquincumban című darabját adják elő, egyebek mellett Papp János, Karos Norbert és Tőkés Nikoletta közreműködésével.
A filmkedvelők Bujtor-sorozattal és európai művészfilmekkel szórakozhatnak. Rengeteg gyermekprogramot is találhatnak a kínálatban. A szervezők nem feledkeztek meg a helyi sváb hagyományokról sem.
Hétfőnként délutáni zenei produkciókkal kényeztetik a békásmegyerieket is a Közösségi Ház előtt. Itt tartják az eseménysorozat záróünnepségét, a Hékás Békás programsorozatot.
Bús Balázs polgármester a sajtótájékoztató után elmondta, hogy évek óta a kerület teljes költségvetésének három és fél százalékát fordítják kulturális kiadásokra.
Ennek az összegnek minden fillére többszörösen megtérül, hiszen a kultúránál nincs erősebb közösségteremtő erő.
Ahol az emberek jól érzik magukat, ahol otthonra találnak, ott az élet egyéb területén is természetesebben, gördülékenyebben viselkednek, a szó nemes értelmében vett polgárhoz méltó módon reagálnak az élet kihívásaira.
− Meggyőződésem, hogy a kultúra nem luxus, hanem életszükséglet – fogalmazott a polgármester.