Elmarad a Félsziget fesztivál

Elmarad idén az erdélyi Félsziget fesztivál – közölték a szervezők a rendezvény honlapján.

Grund
2014. 05. 28. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők szűkszavú közleményükben arra hivatkoztak, hogy nem sikerült megszerezniük azokat az előirányzott pénzösszegeket, amelyek optimális feltételeket biztosíthatnák a fesztivál számára. Azt is megemlítették, hogy nem sikerült egyeztetni a meghívott művészek és együttesek programját.

Az okok között említették azt az imázsveszteséget is, amelyet „a fesztivál tavalyi epizódjától” örököltek. Ezzel arra utaltak, hogy a tíz marosvásárhelyi rendezvény után 2013-ban Kolozsvárra költözött a Félsziget, és az új helyszín nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Míg a marosvásárhelyi fesztivál éveken át a legnagyobb nézőszámot felmutató romániai rendezvény volt, és 2012-ben 79 ezer fizető nézőt vonzott, a kolozsvári Félszigetre csak 60 ezren váltottak jegyet.

A mostani bejelentés előzménye, hogy Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kelemen Márton, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei önkormányzati frakciójának a vezetője tavaly decemberben azt közölte: megállapodtak a márkanév tulajdonosával, és új szervezőcsapattal 2014-ben ismét Marosvásárhelyen szervezik meg a fesztivált.

A korábbi szervezőcsapat egy része azonban a kolozsvári helyszínen szervez szeptember első felében Le Grand Picnic címen összművészeti rendezvényt, amellyel a Félsziget közönségénél idősebb korcsoportot céloz meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.