Ahogy korábban megírtuk, pénteken tragikus hirtelenséggel elhunyt Szöllősy-Csák Gergely humorista, a Dumaszínház egykori fellépője. Azóta mennek a találgatások a sajtóban, a motorbalesettől az öngyilkosságon át szinte minden lábra kapott.
Szöllősy-Csák Gergely
Fotó: facebook
Lapunk megkeresett több, Szöllősy-Csákhoz közel álló személyt, akik egybehangzóan állították, hogy bakteriális fertőzés okozta a humorista halálát. Mai számában a Bors is ezt emeli ki, ráadásul a lap közeli hozzátartozóra hivatkozik, aki szerint Szöllősy-Csák egy hónapja került kórházba. Az orvosok szerint egy olyan baktérium terjedt el a szervezetében, ami egészséges emberekben is megtalálható. A Bors úgy tudja, a humorista családja nem kívánja vizsgáltatni a kórház esetleges felelősségét a haláleset miatt.
Szöllősy-Csák Gergely 1977. szeptember 11-én született, a Dumaszínház és a Showder Klub egyik állandó fellépője volt. 2004-ben írt-rendezett egy Páratlan történet című tizenöt perces rövidfilmet is. Az elmúlt években az MTVA-nál is dolgozott riporterként. Egykori dolgozóját az MTVA saját halottjának tekinti. Halálhírét a Dumaszínház jelentette be saját Facebook-oldalán.