– Hogyan indult a pályafutása?
– Gyergyószentmiklóson egy amatőr színjátszó csoport, a Maszk tagja voltam, itt erősödött meg bennem, hogy színésszé akarok válni. Közvetlenül a marosvásárhelyi egyetem elvégzése után, Bocsárdi László meghívására a sepsiszentgyörgyi társulat tagja lettem, azóta ott élek. Ennek már tizenkét éve. Különleges légkör jellemzi ezt a színházat, itt minden adva van a szakmai fejlődéshez. Bocsárdi vezetésével nagyon egyedi színházi nyelvet alakítottunk ki. Mindenféle eszköz, álmegoldás lepereg az előadásokról; szöveg-, színész- és gondolatközpontú előadások születnek a társulat munkája nyomán. A Bocsárdi-féle előadások természetesen a repertoár művész színházi részét alkotják, mégis ez határoz meg minket leginkább.
– Színészként ki tud teljesedni a kapott szerepekben?
– Nem érzem, hogy be lennék skatulyázva, széles skálán tudom megmutatni magam. Egyszer volt, hogy nagyon vágytam egy szerepre az egyik közelgő darabból, de nem rám osztották. Aztán soha többet nem éreztem, hogy valamit el szeretnék játszani. Elégedett vagyok azzal, ami kapok. Az előttem lévő feladatra koncentrálok, azt hiszem, azzal nem jutnék messzire, ha mindig a kollégák szerepei után sóvárognék.
– Nemrég a budapesti Katona József Színházban vendégszerepeltek Bocsárdi László Hamlet-rendezésével. Nem megszokott feldolgozásról van szó.
– Színházunkra jellemző, hogy egyes előadások a bemutató után sokat változnak. Bocsárdi László folyamatosan keresi a tökéletest, nagyon ritkán elégedett a végeredménnyel. Több verziót kipróbálunk addig, amíg letisztul teljesen. A Hamletnek is ez volt a sorsa, a műhelybemutatón még rengeteg videóbejátszást tartalmazott az előadás, később ezek kimaradtak. Mostanra kevés benne a látványos, teátrális megoldás, inkább gondolati síkon működik.
– Hogyan aposztrofálná azt a színházi stílust, amely a sepsiszentgyörgyi teátrumra jellemző?
– A színházi hagyományokból adódóan nem kizárólag a realizmusból építkezünk, a rendezések emelkedettebb játékmódot követelnek meg. Azt gondolom, ez színesíti a magyar palettát. Úgy vélem, jó, hogy ennyi helyen él a magyarság az anyaországon kívül, más kultúrák miatt mi is más-más oldalunkat ismerhetjük, mutathatjuk meg.
– Gyerekként rockzenészként látta magát, végül mégis a színészi pályát választotta. Az utóbbi időben viszont a zene újra erőteljesen jelen van az életében.
– Viszonylag kevés zenés produkciót játszunk, de egyszer kollégáimmal együtt elkapott minket a gépszíj. A Tesztoszteron című előadásunk végén három számot kellett eljátszanunk. A befektetett munkát nem akartuk veszni hagyni, így a saját magunk szórakoztatásra összeálltunk, és megalapítottuk saját színészzenekarunkat. Tavaly a színház világnapján debütált a Tesztoszteron Zenei Alakulat. Később egyedülálló koncertet adtunk a Szent György-napokon: a kolozsvári színészzenekarral egymással szemben álló színpadokon párbajoztunk. Lassan kezdjük megtalálni a hangunkat, ismert számokat formálunk át, értelmezünk újra elég karakteres stílusban.
– A sepsiszentgyörgyi társulatból ön a harmadik jelölt. Ketten, Nemes Levente és Mátray László, már meg is kapták a díjat. Mit gondol, miért épp most esett a választás önre?
– Biztos szerepet játszott ebben a betegség is, amely csaknem egy éve bukkant fel az életemben. Úgy érzem, így próbálnak támogatni, erőt adni a kollégáim, barátaim ahhoz, hogy felépüljek. Tavaly év végén több erdélyi társulat fogott össze és szervezett jótékonysági előadást, így segítve nekem. Megindító ez a jóság. Sokat jelent számomra ez a jelölés, mert az emberek szeretetét érzem benne. De azért remélem, hogy a színészi teljesítményemnek is szól a választásuk.
– Kaszás Attiláról milyen képet őriz magában?
– Csupán a televízióból ismerhettem a munkásságát. Jó színésznek és hiteles embernek éreztem.
