A jubileumi fesztivál programját összesen 9 magyar film gazdagította, a seregszemle játékfilmes zsűrijének elnöke Tarr Béla volt, és műsorra tűzték a magyar rendező 2004-ben készült, Prológus című ötperces alkotását. Tóth Orsi színésznő a héttagú nemzetközi zsűriben foglalt helyet.
A 20 alkotást felvonultató dokumentumfilmes versenybe három magyar alkotás kapott meghívást. Ebben a szekcióban Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című alkotása megkapta a zsűri különdíját és az emberi jogok díját is. Hajdú filmje a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok tárgyalásait dolgozza fel, a rendező a stáb tagjaival a per összes, 167 tárgyalási napját rögzítette. A forgatások az első tárgyalási napon, 2011. március 25-én kezdődtek és 2013. augusztus 6-án, az ítélet kihirdetésével értek véget. Hajdú Eszter az egész tárgyalássorozatot dokumentálta, emléket állítva ezzel az áldozatoknak.
A kisfilmek versenyében Szőcs Petra A kivégzés című, magyar–román koprodukcióban készült alkotása a zsűri különdíját kapta, a film egy kisiskolás testvérpár története (ajánlóképünkön a testvérpár egyik tagját alakító Moldován Kató látható – a szerk.), akik újra meg újra eljátsszák a Ceausescu házaspár kivégzését, miközben szüleik házassága romokban hever. A rendezővel készült interjúnkat itt olvashatja.