Elhunyt Kézdi-Kovács Zsolt

Súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező, a Magyar Filmunió alapítója.

Grund
2014. 09. 09. 12:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kézdi-Kovács Zsolt 1936-ban született Nagybecskereken (Vajdaság). 1961-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás Máriássy-osztályban diplomázott filmrendező szakon. 1962 és 1969 között Fábri Zoltán és Jancsó Miklós asszisztenseként dolgozott. A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja, majd 1975–77 között vezetőségi tagja volt.

Első játékfilmjét, a Mérsékelt égövet 1970-ben készíthette el, a film Nemeskürty István stúdióvezető segítségével kijutott a locarnói filmfesztiválra, ahol Ezüst Leopárd díjat nyert. Tíz játékfilmet rendezett, melyek közül több rangos nemzetközi filmfesztiválokon kapott díjakat. Az a nap a miénk (2002) című dokumentumfilmjével az ’56-os forradalom első napjának személyes emlékeit dolgozta fel.

A 80-as évektől kezdve a magyar és nemzetközi filmszakma tevékeny alakja lett. 1987–89 között a Mafilm igazgatója, 1990-től 2009-ig az Eurimages magyar képviselője, 1992–2001 között a Magyar Filmunió alapító-igazgatója volt. 1993-tól 1995-ig a Magyar Filmszemle igazgatója, 2000-től 2001-ig a Magyar Rendezők Céhe alelnöke, majd elnöke volt.

A 90-es évek elején kezdte forgatni „legnagyobb lélegzetű vállalkozását”, az Erdély leírása című dokumentumfilm-sorozatot a neves néprajzkutató, Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyve nyomán. Erdélyt végigjárva mintegy 156 órányi anyagot forgatott stábjával, a sorozatból csak néhány rész készült el. A leforgatott anyag a kelet-közép-európai multikulturális társadalom páratlan kordokumentuma. Utolsó éveiben egészen haláláig az anyag rendszerezésén és megformálásán dolgozott.

Munkásságát rangos magyar és nemzetközi kitüntetésekkel is elismerték. Ezek között szerepel a  Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998), a Francia Nemzeti Érdemrend lovagi fokozata (1998), az Ezüst Piramis életműdíj (Kairó, 1996), a Francia Irodalom és Művészetek Rend tiszti fokozata (1992) és a Balázs Béla-díj (1986).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.