Teljesül Vukán György végakarata

Vukán György végrendeletében vagyonának jelentős részét Horgas Eszter fuvolaművészre hagyta.

Grund
2014. 09. 14. 18:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hónapja kürtölte világgá a Bors, hogy Horgas Eszter 100 millió forintot örökölt Vukán Györgytől. A szenzációs leleplezést sejtető cikk tálalásában a fuvolaművész mint Vukán múzsája jelent meg, aki ebben a minőségében érdemelte ki a jelentős vagyont. Az örökség azonban veszélybe került, írta a lap, mert a zeneszerző unokahúga, akivel Vukán György információnk szerint nem ápolt jó kapcsolatot, és aki csupán néhány apróságot örökölt, megtámadta a végrendeletet.

Vukán György életének 72. esztendejében, tavaly augusztusban hunyt el. Jelentős életművet hagyott hátra, s bár ezt kevesen tudják róla, a zene mellett fogorvosként is praktizált. Közjegyzői letétbe helyezett végrendelete idén tavasszal vált ismertté az örökösök számára, és az unokahúg ezt követően támadta meg azt.

A hagyaték esetében pontos összegről azonban egyelőre nem beszélhetünk, másrészt a végrendelet nem csak Horgas Eszterről szól.

Részletek a Magyar Nemzet szeptember 15-i, hétfői számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.