Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter

Életének 69. évében elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító.

Grund
2014. 10. 20. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlés szerint a József Attila-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Szentmihályi Szabó Péter 1945. január 8-án született Budapesten; az ELTE bölcsészkarának angol-magyar szakán végzett, ezután gimnáziumban, majd 1975-től az ELTE-n tanított.

Az író, költő 1979-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később ügyvezetője, 1985-től a Galaktika című folyóirat főmunkatársa volt. Az 1990-es évek elején a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjeként, 1995 és 1997 között a The Hungarian Observer főszerkesztőjeként dolgozott.

Oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 1998 és 2000 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

Szentmihályi Szabó Péter angolból fordított, irodalomtörténészként a 20. századi költészettel foglalkozott. Kedvelt műfaja a fantasztikus, illetve a történelmi regény. Főbb művei: Ének a civilizált emberről, Yeats, A Nagy Számítógép, Avarok gyűrűje, Apát keresek, Gellért, A tökéletes változat, Aranykereszt, acélkard, Anti-regény, Édua és Kun László, Haláltánc, Péter bácsi meséi, Az erősek gyöngesége, Felőlünk az idő szól majd, Kapisztrán és Hunyadi, Lázadók, 66 új mini sci-fi. 1983-ban József Attila-díjat kapott.

Szentmihályi Szabó Péter 2014 júliusában a magyar kormánytól római nagyköveti megbízást kapott, de a személyét ért támadások miatt a jelöltségről lemondott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.