Amíg a kistemplomosok vokális megközelítéssel, az ABSZ az akusztikus hangzás előtérbe helyezésével, az ILLfon GT keményebb megszólalással tálalja az íncsiklandó menüsort. Az ABSZ – ezúttal Barna „Csibi\" Zoltán egykori Bojtorján-dobossal kiegészülve hozza az Illés örökzöldeket, köztük az alkalomra elővezetett Pásztory-opusszal (Legjobb dobos a világon) – aligha okoz meglepetést: egyenletesen jó színvonalon, megbízhatóan adják, ami tőlük elvárható: az emblematikus dalok kissé saját képre formált megszólaltatását.
S ha már az egyéniségeknél tartunk: a meglepetés kategória győztese a Roversong duó, aki hegedűvel és akusztikus gitárral (no és kitűnő Szörényi-hangszínnel felvértezve) inkább a folkos vonulatot részesíti előnyben, miközben komoly pluszt tesz hozzá az annak idején megalkotott darabokhoz. Levente találó megfogalmazása szerint: ők a „magyar Simon és Garfunkel\".
Az említetteken kívül a többi közreműködő – Dely „Doki\" Attila – zongora; Illés szekerén zenekar; Miskolci Illés Emlékzenekar (MIEZ) kivétel nélkül bátran nyúlnak az olyan ritkaságokhoz, mint a Történet M-ről, a Lusta vagyok, a Reklám úr, vagy a Menekülés.
Hogyan is mondta Bródy János? A dalok túlélnek bennünket. A dalok, amelyek egyeseknek a nosztalgiát, másoknak az újszerűség élményét jelentette. A dalok, amelyek interpretálásával minden egyes közreműködő igyekezett az estét a maga módján emlékezetessé tenni. S amelyet az időnként csapnivalóan rossz hangosítás sem tudott negatívan befolyásolni.
És amely a Finálé Utcán-opuszára is kihatott, hiszen a színpadra érkező és az összes közreműködő muzsikus társaságában énekelni kívánó Szörényi testvérek mikrofonja – Levente előbb heroikus, majd lakonikus lemondással végződő küzdelme ellenére is – néma maradt. S ha már az eszköz szilenciumot fogadott, legalább az önmagától katarzisba eső egyik előadó, aki nem bírt mindenáron való szereplési vágyával (és akinél a mikrofon éppen működött), tanúsíthatott volna némi önmérsékletet...
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!