Joe Cocker legnagyobb sikerét a Beatles dalának, a With A Little Help From My Friends feldolgozásával aratta. Cocker fellépett a rockzene történelmének legnagyobb fesztiválján Woodstockban. Az angliai Sheffieldben, 1944-ben született Cocker több évtizedes pályafutása alatt zenészként első sikerét Vance Arnold and the Avengers nevű bandájával aratta 1963-ban, amikor a Rolling Stones előzenekaraként léptek fel. A nagy áttörésre 1968-ig kellett várni, a With A Little Help From My Friends című Beatles-dal átdolgozásával került a brit slágerlisták élére.
Egy évvel később Woodstockban már ő volt az egyik szenzáció, egyedülálló hangja mellett utánozhatatlan léggitározással hívta fel magára a figyelmet. Jellegzetes karmozdulatai később védjegyévé váltak. Első korszakát az 1970-es Mad Dogs and Englishmen című koncertlemeze foglalja össze. Egy interjúban azt nyilatkozta az őt faggató újságíróknak, hogy pályája első évei „klasszak” voltak. „Soha nem tudtam, mit hoz a holnap. 1972-től azonban elindultam a lejtőn” – mondta.
A hetvenes éveket a kábítószer és az alkohol határozta meg számára, és évekbe telt, mire megszabadult az italtól és a drogoktól. 1975-ben jelent meg mindmáig egyik legismertebb dala, a You Are So Beautiful. 1978-ban megismerte jövendőbeli feleségét, Pam Baker tanárnőt. A találkozás megváltoztatta az életét. „Pam segített talpra állni. Világossá tette számomra, hogy az emberek még mindig szívesen hallanának énekelni” – tekintett vissza. Végül 1987-ben házasodtak össze.
A nyolcvanas évek jelentették a visszatérést, ekkor születtek a When The Night Comes, a N”oubliez jamais, az Unchain My Heart című slágerei. Jennifer Warnesszal énekelt közös duettje, az Up Where We Belong 1983-ban Grammy-díjat, Oscar-díjat és BAFTA-díjat kapott. Adrian Lyne kultfilmje, a 9 és 1/2 hét aligha képzelhető el a You Can Leave Your Hat On nélkül – Cocker előadásában Randy Newman slágere igazán nagyot szólt.
A zene szolgálatában telt munkásságáért 2007-ben a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé avatták. 2010-ben és 2012-ben megjelent albuma is sikeres lett, noha az énekes 2010-ben egy talk-show-ban elismerte, kora előrehaladtával kicsit nehezebben bírja a munkát. Joe Cocker idén új albumon dolgozott, amely a tervek szerint 2015-ben jelent volna meg, és turnét is tervezett 2015 első felében.
Joe Cocker hatszor lépett fel Magyarországon: először 1992 tavaszán a Budapest Sportcsarnokban, majd 1998 júniusában a Kisstadionban, négy évvel később a Kapcsolat koncerten a Felvonulási téren 300 ezer néző előtt, 2005 májusában a Sportarénában, 2007 novemberében a debreceni Főnix Csarnokban, végül 2011 júniusában Budapesten a Hard Knocks című stúdióalbumát mutatta be európai turnéja keretében.Coloradói otthonában hunyt el hetvenévesen. A Yorkshire Post brit napilap tudni véli, hogy a zenészlegenda, aki feleségével a világtól elzárt Mad Dog ranchon élt, tüdőrákban szenvedett.
Bryan Adams szerint Joe Cocker minden idők egyik legjobb rockénekese volt. „Nyugodj békében, barátom” – írta a kanadai zenész Twitter-üzenetében. Ringo Starr is a Twitteren írt búcsúüzenetet, Paul McCartney pedig közleményében úgy fogalmazott, hogy Joe Cocker „egy nagyszerű fickó volt, aki sokat adott a világnak és aki mindnyájunknak hiányozni fog”.