Elhunyt Vízy Dorka

Hosszan tartó, súlyos betegség után 41 éves korában elhunyt Vízy Dorka, a Magyar Rádió műsorvezetője.

Kárpáti György
2014. 12. 25. 17:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyakran jártam hozzá szakértőként a Közelről című műsorba, amit 2007 óta vezetett. Amikor beteg volt, akkor is jókedvűen, mosolygósan fogadott, a betegség jelét igyekezett sosem mutatni. Legutoljára hétfőn voltam adásban, akkor már a kollégái csak annyit mondtak, sajnos rosszabbul van, egyelőre nem dolgozik. Ma pedig szervezete végleg feladta a betegséggel vívott harcot. Vízy Dorka 41 évesen elhunyt.

Évek óta állandó hangja volt a Magyar Rádiónak, a Bródy utcai rádiószékházban  egy hatalmas képen ő volt látható műsorvezetőként. Dorka 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, előtte kereste önmagát Írországban, ahol csaposként dolgozott, és megtanult angolul. Mindig is úgy gondolta, ez volt az az iskola, amely a munkához való alázatot szolgáltatta. A Magyar Rádióban először a Napközben című műsornál volt riporter, aztán a Délelőtt című magazinműsort vezette, de hallható volt a Csúcsforgalom és 180 perc adásaiban is.

Dolgozott a Calypso Rádiónál, vezette a Miénk a tér című ifjúsági műsort a Duna Televíziónál. Újságírói munkásságát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006-ban Szalézi Szent Ferenc-díjjal, a Magyar Rádió többször nívódíjjal ismerte el. Vidéki lány volt, de élete jelentős részét a fővárosban élte munkái miatt. Önképzése határtalan volt, többször próbálkozott az orvosira bejutni, a Hajnal Imre Egészségügyi Főiskola ápoló szakán másfél évet el is végzett, de abbahagyta.

A jogi egyetemet viszont 2008-ban elvégezte. Sőt elvégzett egy sommelier-képzőt is. A Magyar Rádióban mi mindig filmről beszélgettünk, de adáson kívül bármikor bármiről lehetett vele diskurálni, nyitott volt a kultúra minden szeletére. Előszeretettel ment az A38-ba, de gyakran kérdezte, hogy magánemberként mit nézzen meg a moziban.

Amikor először beteg lett, azt gondoltam, az nem lehet, vele ez nem történhet meg. Aztán úgy tűnt, neki sikerülhet legyőzni a halálos kórt. A hallgatók semmit nem tapasztalhattak megpróbáltatásaiból, amíg tehette, ugyanazzal a kellemes, doromboló hangjával köszöntötte a rádió előtt ülőket. Ma, 41 évesen végleg távozott az élők sorából. Hihetetlenül fiatalon hunyt el, s megválaszolatlan kérdések sorát hagyta hátra. Nem jutok szóhoz, nézem a billentyűzetet, de nem jönnek a további szavak. Sosem fogom elfelejteni, örökké hiányozni fog.

A Kossuth rádióban Vízy Dorka halála miatt műsorváltozás lesz: 18 óra 37 perckor Vízy Dorottya tavaly december 23-i, jezsuitákkal rögzített beszélgetését ismételik meg. Vízy Dorkát az MTVA és a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.