Állandó kiállítással emlékeznek a hazai reformációról

A magyarországi reformáció történetét bemutató állandó kiállítás nyílt a baranyai megyeszékhelyen szombaton.

2015. 01. 17. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pécs-belvárosi Református Egyházközség Sztáray-termében berendezett tárlat látogatói érintőképernyők használatával bővíthetik ismereteiket a reformáció során létrejött épített és tárgyi örökségről, a felekezetekről, az ünnepekről, jeles napokról, a hazai református egyház szervezeti felépítéséről. Tárlókban mintegy ötven, Baranyából származó, több száz éves kegytárgyat, dokumentumot, pecsétnyomót, könyvet, köztük bibliákat, énekeskönyveket, iskolai jegyzőkönyveket vehetnek szemügyre.

A kötetek között van az 1643-ból származó nagydobszai graduál és a Dunamelléki Református Egyházkerület 1849-es közgyűlésének jegyzőkönyve. Utóbbi arról tanúskodik, hogy a szabadságharc leverését követően a „renitens” kálvinista papoknak számot kellett adniuk, miért „lázították” a népet.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta: két évvel a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója előtt Baranya e kiállítással üzeni, hogy ebben a térségben még ma is fontosak azok az értékek, amelyek mentén Sztáray Mihály reformátor és követői hitet újítottak, kultúrát közvetítettek, új perspektívát nyitottak az itt élőknek.

A politikus méltatta azt az összefogást, amelynek köszönhetően a soknemzetiségű baranyai megyeszékhely az Értékes Pécs program keretében nemcsak a reformáció történetének, hanem a történelmi egyházak helyi értékeinek bemutatását is lehetővé tette.

A mintegy 400 millió forintos, döntő részben európai uniós támogatásból finanszírozott projektnek köszönhetően készült el az elmúlt időszakban a kertvárosi református templom mennyezetének díszítése, orgonája, és megújul a zsinagóga, továbbá szerb ortodox kápolna, valamint harangtorony épül a Zrínyi utcában.

A pénzből új technikai eszközöket vásárolnak az ókeresztény emlékhelyek átfogó bemutatását biztosító Cella Septichora Látogatóközpontba, az ókeresztény mauzóleumban modernizálják a világítást, valamint ebből a forrásból támogatták a közelmúltban megnyílt középkori egyetem tárlatának létrehozását.

Páva Zsolt, a megyeszékhely fideszes polgármestere hangoztatta: az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti, hogy a város értékeit megvédje, megőrizze, és minél szélesebb körben ismertté tegye.

Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke arról szólt, hogy a kiállítás bemutatja a magyar protestantizmust, annak minden szépségével és nyomorúságával együtt, felvillantva a magyar történelem fényes és szomorú napjait is. Megjegyezte: a kiállításra vallásra való tekintet nélkül mindenkit invitálnak, és reményét fejezte ki, hogy ez elősegíti a felekezetek közeledését egymáshoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.