Erkel András 1962-ben született Budapesten. Az ELTE-n geofizikai szakon és programozó matematikusként végzett a nyolcvanas évek végén, de az egyetem után inkább menedzserként kezdett dolgozni: 1986–1990 között a Satöbbi együttes és a KFT együttes útját egyengette.
1988-ban Varga Csaba filmrendezővel megalapította a Varga Stúdiót, majd 1996-ban Londonban alapított stúdiót John Coates brit filmrendezővel. 2005-től egyedül indította el a Studio Baestartsot, amely haláláig piacvezetőként működött. Erkel András mindig is az üzleti alapokra helyezett filmgyártásban hitt: a Varga Stúdió is ekként nőtte ki magát az egyik legkeresettebb európai stúdióvá, amely az ezredforduló idején már háromszáz munkatársat foglalkoztatott, tizenhat órányi rajzfilmet, bábfilmet és komputeranimációt készített egy év alatt.
Erkel András nemzetközi karrierje 1990-ben indult: a Simpson család rajzfilm egyik videoklipjében működött közre producerként. Televíziós producerként többek között az HBO, a Disney, a Warner Bros. és a National Geographic médiavállalatoknak szállított filmeket. Gyártott csatornaazonosító szpotokat a Cartoon Network és a Minimax gyerekcsatornáknak.
Legismertebb animációs munkái a Mr. Bean rajzfilmsorozat, a Gyerekdalok és mondókák animációs sorozat, amely mesekönyvként is megjelent, a BAFTA-díjra is jelölt, Annecy Kristályt nyert Log Jam animációs sorozat Alekszej Alekszejev rendezésében, a Kipper című gyermeksorozat húsz epizódja, amely egyebek között a Brit Akadémia nagydíját is elnyerte, továbbá Milorad Krstic animációs rövidfilmje, a berlini Ezüst Medve-díjas My Baby Left Me, vagy Varga Csaba báb-tévéfilmje, a Don Quixote.
Erkel András a magyar és európai animációsfilm-gyártás meghatározó alakja volt. Frank Zappa, Michael Jackson, John Coates, Csupó Gábor és Varga Csaba mellett számos világszerte ismert alkotó- és előadóművésszel dolgozott együtt. A vezetésével készült tévé- és mozifilmek a legrangosabb nemzetközi díjakat nyerték el, a berlini Ezüst Medvétől az Annecy Kristályig.
Számos filmszakmai szervezetben vállalt tevékenységet. 2008-ban felkérést kapott a malajziai kormánytól, hogy járuljon hozzá szakmai tanácsaival a helyi digitális animációsfilm-gyártás elindításához. 2010-ben első díjat nyert a 41. Filmszemle rövidfilm kategóriájában.
A Magyar Animációs Szövetség elnöke volt 1995-től 2000-ig, és a Magyar Producerek Szövetségének alelnöke 2002-től 2003-ig.