Extravagáns magyar zenei tabló – Rév Marcell operatőr és Szimler Bálint rendező a hazai könnyűzenei élet fősodrába vagy épp az alternatív vonulatába tartozó zenekarokkal pár éve kezdett zenei szkeccsszerű klipeket forgatni. A cél nem volt más, mint a zenét eljuttatni mindenkihez. Közösségi finanszírozás segítségével pedig végre megszületett az egész estés Balaton Method című, dokujellegű zenés roadmovie. Kor- és hangulatjelentés a magyar tengerről, na meg persze a kortárs könnyűzenéről. A filmet március hatodikán mutatják be az Akvárium Klubban, de jó hír azoknak, akik már nem bírnak magukkal, hogy most vasárnap a Trafóban részleteket vetítenek le Szimlerék alkotásából. A Balaton Method zenei anyagára ráadásul néhány budapesti szórakozóhelyen is le lehet még ma este csapni: pendrive-okon szórták szét őket a belpesti bulinegyedben.
De vasárnap a Trafóban ráadásként Szabó Simon immár 70 fesztiválfelkérést kapott, több országban is bemutatott, Fal című nemzetközi hírű rövidfilmjét is lehet látni. A Menjek/Maradjak filmek sora idén a Sweet Home-mal, a külföldről hazaköltöző magyarok történetével, illetve az Inside Berlin című egész estés filmekkel folytatódik, amikből szintén egy-egy részletet mutatnak be. Egy fontos közös jellemzője van mindegyik filmnek: önerőből, kis költségvetésből jött létre mindegyik produkció. A kulcsszó a kreativitás és az ambíció. Baráti összefogások, crowdfunding kampányok, végtelen energia és szüntelen lelkesedés hajtja őket előre.
Az estét a Balaton Methodban szereplő Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, valamint a Hó Márton csapatának minikoncertje zárja.
Az érdeklődés már most óriási a Balaton Methodra: a március hatodikai akváriumos bemutatót meg kellett duplázni, de már így is csak a hat órási vetítésre vannak helyek. Naná, hogy koncertek is lesznek: a Nagyhallban az Akkezdet Phiai és az Amoeba, a Punnany Massif, az Elefánt zenél, Soerii & Poolek Akusztik Speciállal jelentkezik. A Kishallban a Middlemist, a Red Dirty Flow Club, Hó Márton és a Jégkorszak, valamint a Kamikaze Scotsmen fog játszani.