Száz Beatles-dal a Városligetben

Egy nap, száz dal: rendhagyó koncertet ad az autentikus felállásban játszó Beatles-emlékzenekar, a The Bits.

Balogh Roland
2015. 06. 25. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem akármilyen fába vágja most vasárnap a fejszéjét a The Bits, Magyarország legnépszerűbb autentikus – azaz eredeti, négy fős felállásban játszó – Beatles emlékzenekara: száz Beatles-dalt játszanak el egymás után a Városligeti Sörsátor színpadán. Ez első hallásra igen őrülten hangzik, főleg, aki tudja, milyen kemény igénybevétel egy, akár bő egy órás, tizenvalahány számos koncert is.

Nos, a Derecskei Zsolt (gitár, zongora, ének), Bakó Balázs (dobok, ének) Bárth János (gitár, ének) Kasléder Albert (basszusgitár, ének) kvartett arra vállalkozik, hogy öt részben húsz-húsz ismert, emblematikus slágert és ritkán hallható, ínyencségnek számító dalt zúz le a legendás liverpooli négyesfogat 1962-től 1970-ig tartó időszakából. Tavaly Hard Day's Night album megjelenésének ötvenedik évfordulójára adtak tematikus „lemezbemutató” koncertet, míg idén márciusban ugyanezt megcsinálták a Help! című albummal is.

A srácok egyébként más, neves bandákban már bizonyítottak. A különböző formációkat megjárt, valamint különböző stílusokból (blues, brit-indie, vagy épp punk) érkezett tagokat a Beatles szeretete tartja össze. Számos hazai koncert mellett a fiúk kifejezetten büszkék a 2014-es hollandiai Big Rivers Fesztiválos fellépésükre. Ami pedig a most vasárnapot illeti, a koncert teljesen ingyen látogatható, nem csak Beatles fanatikusoknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.