Állambiztonsági szolgálatok A-tól Z-ig

Összeszedtük az olyan idén megjelent könyveket, amelyek a diktatúráról és az állambiztonsági szolgálatokról szólnak. Laikusoknak is!

Csatári Bence könyve bizonyos szempontból kakukktojás a kommunizmus történeteit feldolgozó könyvek között – ez az egyetlen a válogatásunkban, amely nem az állambiztonsági szolgálatok ténykedésével foglalkozik, de nagyon szemléletesen beszél a Kádár-korszakról. Az ész a fontos, nem a haj című kötet a Kádár-rendszer könnyűzenei politikáját mutatja be. A Jaffa Kiadó történeti munkái esetében megszokhattuk a közérthető nyelvet, amely a tudományos alaposságú szövegeket mindenki számára érthetővé és elérhetővé teszi, Csatári Bence könyve azonban még ezek sorában is üdítően populáris.

A szerzőt – aki a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója – egyebek mellett a Hír TV Retrográd című műsorából ismerheti a közönség, és lapunk is interjút készített vele. Meghívott vendégként számos történetet elevenített fel, amelyek segítettek mélyebben megérteni a Kádár-rendszer nemegyszer abszurd működését. Nincs ez másként a könyv esetében sem. Történetei, elemzései és következtetései pedig jóval többnek bizonyulnak egyszerű könnyűzenei sztorizásnál.

Elég csak a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) igazgatójának, Bors Jenőnek az esetét említeni a kötetből, hogy megértsük, a populáris műfaj vizsgálata miként segíthet árnyalni a rendszerváltás történetét. Bors Jenő az MHV uraként mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a Beatricét; a rendszerváltás után viszont az EMI-Quint lemezkiadó vezetőjeként már üzletet látott a korábban betiltott zenekarban, leszerződtette őket, és kiadta a lemezeiket.

Nem kevésbé tanulságos Yoko Ono és a magyar állam esete sem. John Lennon özvegye 1984-ben azzal kereste meg az állampárt vezetőit, hogy a Beatles 1980-ban meggyilkolt egykori zenészével kötött házasságának elején készített képeket elárverezi, és a pénzt a Nemzeti Színház építésére ajánlja fel. Az elvtársak kapva kaptak az alkalmon, még Aczél György is azonnal rábólintott, annak ellenére, hogy a képek egy része erotikus tartalmú volt. Ha nagyon kellett a pénz, a hanyatló Nyugat szexualitása sem jelentett akadályt.

Szintén a Jaffa Kiadónál jelent meg Tabajdi Gábor Budapest a titkosszolgálatok hálójában című kötete, amely remekül illeszkedik a történész korábbi munkáinak sorába. Ahogy az Ungváry Krisztiánnal közösen írt Budapest a diktatúrák árnyékában, és A III/III krónikája, úgy a legújabb kötet is afféle történelmi útikönyv. Különleges bédekker azok számára, akik a titkosszolgálatok tevékenységét követve szeretnék megismerni Budapestet. Végigvezet a városon, bemutatva az államvédelem, a Belügyminisztérium és a titkosszolgálatok tereit, a központi épületektől a titkos objektumokig. A térbeli utazás múltelemzés is, hiszen a lapokon a megfigyelt város története tárul elénk, amelyet a legtöbb lakos számára észrevétlenül alakított a titkosszolgálat.

Megtudhatjuk, hogy miként zajlottak a megfigyelések, a lehallgatások, a beszervezések – és nem utolsó sorban a lebukások, az ügynökök ugyanis nem működtek mindig tökéletesen. A szövegben megelevenedő történeteket számos operatív fotó teszi teljessé. Több közismert szereplő és társaság megfigyelésének története szerepel a kötetben Lukács Györgytől Örkény Istvánon át az idősebb és fiatalabb Antall Józsefig. A későbbi miniszterelnök ráadásul le is leplezte a rá állított ügynököket, és Kádár Jánosnak, valamint Fock Jenőnek 1968-ban írt levelében panaszt tett a megfigyelés miatt.

Jóval nehezebb szöveg Kenedi János Hálózati munkára nem alkalmas című könyve, amelynek alcíme – K. belügyi iratfelmérő újabb jelentései – jelzi az állambiztonsági iratok feltárásának kafkai helyzetét. A kötet ennek megfelelően folytatása a 2000-ben megjelent K. belügyi iratfelmérő jelentése a Kastélyból című munkának. Mindkét könyv az állambiztonsági iratok nyilvánosságra kerüléséért küzdő kutató reménytelen helyzetéről számol be, ám ez a reménytelenség a szerző jó párszor nyíltan hangoztatott véleménye szerint egyben az ország reménytelensége is. A múlt megértése nélkül ugyanis nem lehet továbblépni.

A kötet korábban, elsősorban az Élet és Irodalom hasábjain megjelent írásokat tartalmaz. Kenedi János, mint írja, nem ítélkezik, csupán bemutat, archivál. Civileknek ír civilekről, akiknek az életét így vagy úgy, de eltorzította a diktatúra. Igyekszik megérteni, hogy hazánkban miért lehetetlen a múlt feltárása, miért nem születnek irodalmi művek, filmek a korszakról.

Papp István Szemek a láncban című kötete (Jaffa Kiadó) is az állambiztonsági szolgálatokról közöl tanulmányokat. A történész szerző legutóbb népi mozgalomról és a népi írókról szóló könyvével hívta fel magára a figyelmet. Most válogatott tanulmányai jelentek meg, amelyekben szintén visszaköszön a népi írók ügye: sok más mellett olyan témákkal foglalkozik, mint Illyés Gyula és a politikai rendőrség viszonya 1945-től 1956-ig. Tanulmányt szentel továbbá Nagy Péter figurájának, aki irodalomtörténészként politikai töltetű Szabó Dezső-monográfiában az egész népi írói mozgalomra ítéletet mondott, közben pedig jelentett is Szabó Dezső híveiről. Azt is kutatja, milyen szerepet játszott a népi mozgalomhoz is kötődő Kádár Lajos a hazai antiszemitizmus históriájában – az ő aktájára is az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában bukkant rá.

A festőművész Szemadám György pedig egy igazán izgalmasan megírt dokumentumregényt hagy az utókorra arról, hogy képzőművészként miként élte meg a diktatúrát, és mit tudott meg akkor, amikor lehetősége nyílt kikérni a róla szóló III/III-as jelentéseket. A Széphalom Könyvműhelynél megjelent kötet személyes hangú visszaemlékezés a hatvanas-nyolcvanas évek (képző)művész világára; szembesülés azzal, kiről derült ki, hogy besúgó volt, és látlelet arról, hogyan követte nyomon az állambiztonsági szolgálat a szerzőt. A Háromperhármasok című könyvet az az olvasó is érteni fogja, aki sosem kalandozott az underground művészvilágban, sőt az is, aki a történetek idején még nem is élt. Szemadám György a róla szóló jelentések közlése mellett idéz az állambiztonságról szóló szakirodalomból, de művészettörténeti kitérőket is tesz, így az ő egyéni életútja mellett általánosabb képet kap az olvasó arról, mit jelent, milyen szerepet játszott a korabeli Magyarországon a happening vagy a konceptuális művészet. Korabeli cikkekből, kiállítások meghívóiból, levelekből is megismerhetünk jó néhányat. A könyvet végigolvasva átélhetővé válik a Kádár-kor kultúrpolitikájának légköre, elsősorban az örökké pengeélen táncoló művészek szemszögéből.