Világirodalmi klasszikusok 140 karakterben

John Sutherland, a Booker-díj korábbi elnöke vette hozzá a bátorságot.

MTI
2015. 08. 13. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A University College London professor emeritusa többek közt Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! és F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című művének cselekményét tömörítette 140 karakterbe a fiatalok számára.

Az 1500 – 18 és 25 év közötti – fiatal megkérdezésével készült felmérés eredményei szerint tíz fiatalból egy még soha életében nem olvasott regényt, tízből négy pedig nem tervezi, hogy még a nyári vakáció idején erre ragadtassa magát. A résztvevők negyedének még az is nehezére esik, hogy a végére érjen egy könyvnek, 75 százalék pedig inkább telefonját vinné a strandra vagy a medencéhez, semmint egy regényt.

A könyvek mellőzésének egyik oka a kutatás szerint az, hogy „túl sokáig tart elolvasni őket”, és – ha már nyaralás – „sok helyet foglalnak” a csomagban. A felmérésből egyébiránt kiderült, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a fejlett technológia miatt figyelmük lerövidült, és sokkal inkább előnyben részesítik a tömör kommunikációt.

John Sutherland szerint a kutatás érdekes képet fest arról, hogy a közösségi média milyen hatással van a fiatalokra és koncentrálási képességükre „még az olyan nyugalmas környezetben is, mint a nyaralás”.

Az irodalomtudós úgy véli, a „gyors kielégülés” iránti vágy miatt hamarosan a regények rövid változatai lesznek majd elterjedtek. Szerinte az ő Twitter-regényei a modern kori ponyvaregények legjobb példái, amelyek pillanatok alatt kielégítik az olvasók kíváncsiságát, de talán rábírja őket arra, hogy a későbbiekben mégis kézbe vegyenek egy könyvet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.