Botrány a göteborgi könyvvásár megnyitóján

A magyar menekültpolitikát támadták, hazánk képviselői kivonultak a teremből.

Grund
2015. 09. 25. 8:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisebb botrányba torkollott az egyik legjelentősebb európai könyves mustra, a magyar díszvendégséggel zajló göteborgi könyvvásár csütörtöki megnyitója. Masha Gessen beszédében a magyar kormányt támadta, erre a díszvendégség tiszteletére meghívott vendégek közül többen elhagyták a termet.

Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk az Indexre hivatkozva, hogy Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója és Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Masha Gessen beszéde alatt felállt és kiment a teremből, Makkay Lilla stokholmi magyar nagykövet pedig a helyén maradt.

A svéd SVT felvételén azonban egyértelműen látszik, hogy Makkay Lilla nagykövet vonul ki a teremből.

Az orosz-amerikai írónő, emberjogi aktivista, aki Alice Bah Kuhnke svéd kulturális miniszterrel együtt nyitotta meg a könyvvásárt, a távirati irodának korábban felidézte, hogy gyermekkorában a Szovjetunióban Magyarországot tartották „a szocializmus legvidámabb barakkjának”, most azonban szerinte olyan Oroszországhoz hasonló jelenségek figyelhetők meg, mint a „maffiaállam, az erősödő kormányzati korrupció”, miközben véleménye szerint például a zsidók és a romák zaklatásoknak vannak kitéve.

Két dolog abszolút halálos a szólásszabadságra: ha állandó zaklatások közepette és állandó szégyenben kell élni – vélekedett a jogvédő, aki szerint a magyar irodalom virágzott az utóbbi években, de ez rövid távú csoda lehet, mert „ez a légkör halálos”.

Masha Gessen kikelt a magyar kormány menekültpolitikája ellen, mint mondta, elkeseríti, hogy meg kell osztania a színpadot a magyar kormány képviselőivel. Ekkor Makkay Lilla, hazánk stockholmi nagykövete elhagyta a termet.

Nem ez volt az egyetlen tiltakozás a könyvvásáron. A magyar standon elhangzó beszédek alatt néhány svéd civil „We turn our backs on Hungarian refugee policies” (Hátat fordítunk a magyar menekültpolitikának) felirattal demonstrált.

A vasárnapig tartó nemzetközi könyvmustrán hazánk sokszínű kultúrája díszvendégként mutatkozhat be az irodalmon keresztül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.