A különleges minőségű, koncertélményt nyújtó lemezek elkészítésében komoly segítséget kaptak a közmédiától, amiért köszönetet mondott a sajtótájékoztatón Lukács László.
Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa azzal egészítette ki, hogy a lemez hamarosan Szlovákiában is megjelenik, s további országokkal is tárgyalnak a kiadásról. A koncertlemez az együttest bemutató filmmel indul, amelyet Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Magyarországon forgattak – tette hozzá.
Sidlovics Gábor gitáros arról tájékoztatott, hogy októberben útra kelnek: előbb Angliában klubokban adnak három koncertet, majd az Amerikai Egyesült Államokban nyolc alkalommal lépnek fel. Négy koncertet a keleti, négyet a nyugati parton adnak, a sorozat Los Angelesben fejeződik be, majd Kanadába utaznak zenélni – sorolta.
Lukács László fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ellentétben más zenekarokkal, amelyek külföldön angolul énekelnek, ők a nehezebb utat választották: a Tankcsapda ereje a szövegben is rejlik, ezért végig magyarul mutatják be dalaikat, ahol kell, röviden angolul összegzik, miről fognak énekelni.
A frontember közölte, hogy idén elmarad a hagyományos év végi nagy koncert a debreceni Főnix Csarnokban, de a debreceniek nem maradnak Tankcsapda nélkül, egy helyett három koncertet tartanak az év végén az együttes otthonában: december 28–30-án a belvárosi Roncsban, a Nagyerdei Stadionban lévő Hallban és az egyetemi Lovardában lépnek fel. „Ilyet még nem csináltunk. Reméljük, jól fogadják a debreceni miniturnét a Tankcsapda rajongói” – fűzte hozzá Lukács László.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!